Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

1015 október IS-án. — 123. 124. U5 tározatát, melylyel az özv. Schmidt Jakabné szül. Kniezsel Ilona torzsai lakos által 200 koronával «Schmidt Jakab-féle szegény-alap» czímmel torzsai ref. vallású, szegénysorsú, árva gyermekek segélyezésére tett alapítványt elfogadta és az alapító-levelet kiállította, jóváhagyja, a bemutatott alapító-leveleket a jóváhagyási záradékkal elláttatni és azok egyi­két a főfelügyeleti jog gyakorlása érdekéből a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr­hoz felterjesztetni rendeli. 123. A kecskeméti ref. Egyházmegyének 1915. évi szeptember hó 28. és 29. napján tartott közgyű­lése 48. számú határozatának felterjesztése alapján: az egyházkerületi közgyűlés a nagykörösi ref. egyház presbitériumának az 1915. évi április 16-án tartott ülésében hozott azon határozatát, melylyel az 1904. évben a nagy­kőrösi ref. tanítóképző intézetben tanító vizs­gálatot tett tanítók által «az 1904. évben Nagy­kőrösön képesített tanítók dr. Dezső Gyula tanár emlékezetére tett alapítványa» czímmel magyar ajkú és jó magaviseletű, a német nyelvben legjobb előmenetelt tanúsító tanuló javára 200 koronával létesített alapítványt el­fogadta és az alapító levelet kiállította, —jóvá­hagyja, a bemutatott alapító leveleket a jóvá­hagyási záradékkal elláttatni és azok egyikét a főfelügyeleti jog gyakorlása érdekéből a ni. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz felterjeszteni rendeli. 124. A kecskemé'i ref. egyházmegyének 1915. szeptember 28. és 29. napján tartott közgyűlése 55. számú határozatának felterjesztése alapján: az egyházkerületi közgyűlés a czeglédi .4 Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 10

Next

/
Thumbnails
Contents