Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

136 1915 október 23-án. — 100. 101. tásával: a) énekszós temetésnél: egy korona; b) ima a háznál: kettő korona; c) beszéd és ima a háznál: hat korona; d) síri ima: négy korona; é) sírbeszéd: négy korona — meg­erősíti. Megjegyzi azonban, hogy a presbiteri és egyházközségi közgyűlés jegyzőkönyvébe nem elég beírni, hogy a szavazat egyhangúlag ho­zatot, de be kell jegyezni az egyhangú sza­vazatokat is. 111. Az egyetemes konvent miheztartás végett kimondotta, hogy a 119 1913. sz. konventi határozat 3. pontjában megállapított egy év a kápláni állásnak későbbi időpontban történt betöltése esetén is, nem a kápláni állás betöltésétől, hanem a szolgálatképtelenség megállapítását követő negyedév első napjától számí­tandó. Szolgál tudomásul. 1015. október 18. 112. Dr. Szabó József egyházkerületi hely. ügyész jelenti, hogy az 1914. évi november 2-tól kezdődő és a mai napig tartott idő alatt az egyházkerületnek peres ügye nem keletkezett, valaminthogy régi peres ügy sincs folyamatban. Jelenti továbbá, hogy ezen idő alatt ügyészi működése körében több közigazgatási ügyben véleményt adott s általában ellátta azon teendőket, me­lyeket a Törvény hatáskörébe utalt. Teendői ellátásával 19 korona 87 fillér készkiadása merült fel, melynek kiutalványozását kéri. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és helyettes ügyész úrnak 1914. november 2.—1915. október 21-ig fel­merült készkiadásait a Közpénztár terhére 19 korona 87 fillérrel utalványozza és a ki-

Next

/
Thumbnails
Contents