Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1914.

1914. április 28.

44 1914 április 28-án. — nálatba, szigorú felelősség mellett, hogy a torony és és templom nem rongáltatik meg és hogy a templom a hely méltóságával össze nem férő dolgok (mint pl. dohányzás, éneklés, illetlen beszédek, káromkodás, evés, ivás, alvás stb.), nem történnek. A templom tornya csak annyiban használható, a mennyiben rendeltetésé­től el nem vonatik. 4. A kapcsoló- és jelzőkészülékek csak megfelelő elővigyázattal, a veszélyes anyagok tel­jes kizárásával és csak oly módon helyezhetők el, hogy a toronyban a szabad mozgás és a harangok haszná­lata ne gátoltassék. 5. A toronyból való lövés, vagy a harangozás, lovaknak a templom udvarába, vagy kert­jébe való bevezetése tilos. Az egyházkerületi közgyűlés, a midőn a szabályzatot egész terjedelmében közzéteszi miheztartás végett, egyben kifejezést ad azon reményének, hogy a hadügyminisztérium más alkalommal a magyar egyház püspökével ma­gyarul fog levelezni, vagy leveléhez legalább mellékelni fogja ennek magyar fordítását is. 59. Olvastatott a magyar kir. vallás- és közokta­tásügyi miniszter úr 10,658/1914. számú átirata, mely­ben azt kéri. hogy az egyházi, lelkészi és tanítói erdő­birtokok eladásához az illetékes egyházi hatóságok az engedélyt csak az esetben adják meg, ha ahhoz erdő­felügyeleti és faértékesítési szempontból előzetesen a földművelésügyi miniszter úr is megadta hozzájárulását. Hogy az erdőbirtokok eladásánál úgy az erdészeti érdekek, mint a tulajdonos vagyoni érdekei is megóvassanak, az egyházkerületi közgyűlés batározatilag kimondja, hogy jövőre erdőbirtok eladásához az engedélyt csak azon esetben fogja megadni, ha ahhoz már a föld­művelésügyi miniszter úr is megadta erdő­felügyeleti és faértékesítő szempontból előze­tes hozzájárulását.

Next

/
Thumbnails
Contents