Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1914.

1914. október 31.

256 1914 november 2-án. — e. b. ü. 8. 9. kerületeken belül létesítendő iskolafelügyelöi körzetekbe osztja olykép, hogy az iskolafelügyelő a körzetébe tartozó iskoláknál megtartandó összes záróvizsgálatokon megjelen­hessék. Ennél a beosztásnál lehetőleg figyelembe kell venni az iskolák jellegét, egymástól való távolságát és a közle­kedési viszonyokat. Az iskolafelügyelöi körzetet a területén fekvő vala­mely nagyobb községről kell elnevezni. 9. §. A kir. lanfelügyelő és hivatali helyettese mint iskola­felügyelő a tankerületben bármely záróvizsgán megjelenhe­tik. Más iskolafelügyelő illetékessége alá csak annak a kör­zetnek iskolái tartoznak, melyre beosztása szól. 10. §. A kir. tanfelügyelő az iskolafelügyelö kiküldéséről,, beosztásáról, hivatali vagy társadalmi állásáról és lakó­helyéről az érdekelt iskola helyi hatóságát, illetőleg fenn­tartóját, hitfelekezeti iskolánál pedig még az illetékes egy­házi főhatóságokat is értesíti. H.8. Az iskolafelügyelő a lakóhelyén kívül tartott záró­vizsgákon való közreműködés és az utazás idejére napi­díjban és útiköltségeinek megtérítésében részesül. 1. Az elutazás, távolléte és megérkezés napjára 8 ko­rona napidíj jár. 2. Az utazás lehetőleg vasúton vagy hajón történjék. A vasúton II., a hajón I. osztályú menetjegy váltható. a községből a vasútig vagy hajóállomásig és viszont 2 korona kocsibér, a vasúti fel-, le- és átszállásoknál pe­dig esetről-esetre 40 fillér hordárdíj számítható fel. 3. Kocsin való utazásnál minden kilométer után 50 fillér kocsibér jár. A távolságokat a kereskedelemügyi miniszter által ki­adott távolsági térképek alapján kell megállapítani.

Next

/
Thumbnails
Contents