Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1914.

1914. október 31.

332 1914 november 3-án. — 165 166. forrásait legnagyobb részben ezen egyházmegyék missiói körei foglalják le. A missiói munka ugyanis évtizedekkel ezelőtt itt kezdődött s az akkor rendelkezésre álló össze­gekből itt állások szerveztettek. Áz újabb időben fölmerült az a gondolat, hogy a missiói segélyeket innen el kellene vonni, a mi azonban csakis úgy volua lehetséges, ha előbb az egyházkerület a saját maga által szervezett állásokat megszüntetné, az azokat betöltő hivatalnokok sorsáról gon­doskodnék s az itteni missiót abban hagyná, hogy másutt újatt kezdjen.^ Missiói segély felhasználtatik az egyházmegyében 9150 korona. VIII. Javaslat, kérelem s ezek indokolása ezen egyház­megye magánjelentéséből sem hiányzik. Ezek közül azokat, melyek újabb szükségletekre vonatkoznak tekintettel a háborús viszonyokra s azzal együtt járó nyomasztó gazda­sági helyzetre — meg sem említjük. — Csupán Óbecse és szórványainak Tiszakálmánfalvához való csatolására mutat­hatunk reá, mint olyanra, mely pénz nélkül megvalósít­ható s mégis nagy fejlődésre nyit kaput. Felsőbaranyai egyházmegye. Missiói jelentését nem a konventi minta szerint készí­tette el, hanem a végzett missiói munkáról egy rövid kimu­tatást terjeszt be, mely szerint a szórványokban volt 30 keresztelés, 3 esketés, 9 temetés, 7 esetben vallástanítás (ezenkívül a nagyvátyi segédlelkész Szentlőrinczen s a marócsai tanító Endrőczön hetenként végzett hitoktatást), 9 esetben látogatás, befolyt a szórványokból 95 kor. 75 fill. egyházadó (Pécsett), 5 esetben végeztetett istentisztelet, 3 esetben konfirmáczió s 8 helyen osztattak ki vallásos építő iratok. A missiói pénztálból Pécs élvez 1000 koronát, a ke­vesebb szórványnyal birók együtt 300 koronát; összesen 1300 koronát. A jövőben 210 koronával több, vagyis 1510 korona missiói segélyt kér.

Next

/
Thumbnails
Contents