Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1914.
1914. október 31.
106 1914 november 2-án. — 09. szoktassa és velük a magyar költészetet megkedveltesse. Mind az önképző, mind a szavalókörnek külön-külön tanár elnöke volt. Az a nagy kedv és buzgóság, mellyel a kis diákok már az első évben felkarolták a szavalóköri intézményt, arra enged kövelkeztetni, hogy a szavalókörben üdvös eszme öltött testet. Működött az intézetben ifi. önsegélyzőegylet, zeneés énekkar, A tanulók testi edzésére és erősítésére szolgáltak a tornaórákon kívül az előtornászképző órák. Ezeken a testgyakorlás valamelyik ágában magát tovább képezni óhajtó tanuló hetenként egyszer a tornatanár felügyelete alatt végezhette gyakorlatait.AVI—VIII. osztályok tornaóráin nagy szerep jutott az atlétikának is. A vívást heti 2—4 órán keresztül tanították az arra vállalkozóknak. Tanulmányi kirándulást tettek Budapestre. Négy vezető tanár és 52 tanuló útiköltsége, teljes ellátása a belépődíjakkal és borravalókkal együtt négy napra összesen 83676 K-ba került, vagyis egy-egy kirándulónak mindössze 15 42 K-ba. Iskolai ünnepet tartottak okt. 6-án, okt. 31-én, márcz. 15-én, jun. 6-án (az ifjúság tavaszi mulatsága, mely alkalommal 52 tanulót 95 K összeggel segélyeztek). Kecskeméten Klein Gyula megtartotta székfoglalóját a Képes beszédről czímű értekezésével. A tanári testületből a protestáns egyletben Domby, Farkas, dr. Garzó, Marton, Pásthy, Szakács, a Katona József irod. kör által szervezett szabad líceumban Domby, Klein, a munkás gimnáziumban Hajdú, Marton, a népies előadásokban dr. Garzó, Hajdú, Marton, Szakács tanárok fejtettek ki munkásságot. Az őszi és tavaszi hónapokban a közistenitiszteletet látogatták, a téli hónapokban ifjúsági istenitiszteleteket tartottak. A valláserkölcsi nevelés érdekét szolgálta az osztálygyülekezetek intézménye; az osztálygyülekezetek koronként összegyülekeztek biblia olvasásra, midőn egyes önként vállalkozó felsőbb osztályú tanulók a vallástanár irányítása mellett egyes kijelölt bibliai részekről tartottak szabad előadást. Iskolai ünnep volt okt. 31-én, márcz. 15-én. Eötvös születésének 100-ik évfordulója alkalmával készített emléktábla költségeihez a tanulóifjúság hozzájárult, annak lelep-