Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1914.

1914. október 31.

90 1914 november 2-án. — 92. hátrányai vannak, mint a hogyan voltak a múltban is. Ilyenkor ugyanis nem tehető alapos kifogás az ellen, ha a tanár a hét többi napját komoly okból nem tölti a városban; azonban a gyakorlatban ez mégis oda vezethet, hogy az illetőt a hét egyik felében megkapni nem lehet s így azok az ügyek, a melyeknél reá szük­ség van, halasztást kénytelenek szenvedni. Épen azért utasította igazgatót, hogy a kérdéses órákat öt (5) napra beosztva illeszsze bele a tanrendbe. Dr. Móricz Károly az ilyen módon szerkeszteti és ministerileg jóváhagyott tanrendet magára nézve nem ismerte el kötelezőnek és az igazgatóhoz intézett leve­lében álláspontját kifejtve kijelentette, hogy: legjobb meggyőződése szerint se igazgatónak, se igazgató­tanácsnak nem volt és nincs joga órabeosztását meg­változtatni. Ezért egyházjogi óráit az általa megállapí­tott időben tartja; a mit hallgatóinak hirdetményileg tudomására hozott. Az igazgató-tanács részben saját jogainak és tekin­télyének megóvása, de a tanintézetben megkívántató fegyelem fenntartása érdekében is kötelezte dr. Móricz Károlyt a tanrendben megnyilvánuló felettes hatósági akarat tiszteletbentartására, igazgatót pedig utasította, hogy a hallgatókat megfelelő formában hívja fel az egyházjogi óráknak a tanrendben feltüntetett időben leendő látogatására. Az igazgató-tanácsnak e tárgyban hozott indo­kolt határozatai pedig kézbesíttettek dr. Móricz Ká­rolynak. Dr. Móricz Károly a meghagyásnak nem tett ele­get; óráit továbbra is az általa kitűzött időben tartotta és tartja, sőt hallgatóit, miután kifejtette előttük, hogy e kérdésben neki van igaza, felhívta, hogy óráit ne a tanrendben feltüntetett, hanem az általa kitűzött időben látogassák. A neki kézbesített igazgató-tanácsi határo­zatok ellen pedig fellebbezéssel nem élt. Ezek alapján a tanügyi bizottság az igazgató-tanács

Next

/
Thumbnails
Contents