Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1914.
1914. október 31.
1944 november 2-án. — .53. 54. 35 díjkedvezmény engedélyezését kéri, teljesíthetőnek nem találta. Sajnálattal tudomásul vétetik. 43. Arany Dénes nágocsi lelkész okt. 3-án a budapesti I. honvéd gyalogezredbe mint önkéntes a háború időtartamára magát felvétette s tényleges katonai szolgálatot meg is kezdette. Mindezt pedig tette anélkül, hogy gyülekezetét, vagy esperesét előzőleg értesítette s helyettesítésére nézve a szükséges intézkedéseket megtette volna. Csak utólag a bevégzett tényről tesz esperesének jelentést, kérve, hogy helyettesítéséről gondoskodjék. Az egyházkerületi közgyűlés e konkrét esetből kifolyólag, annak előrebocsájtásával. hogy távolról sem kíván a hadbamenő lelkészek hazafias cselekedetének gátat vetni, sőt hazánk jelenlegi helyzetében a fegyveres szolgálatot mindenkire nézve egyaránt kötelezőnek. szükségesnek és dicsőnek ismeri és tartja: mindazonáltal kimondja, hogy még a haza iránti fegyveres kötelezettség teljesítése idején vagy a legnehezebb pillanatokban is az egyházban megkívántató rend a gyülekezet valláserkölcsi élete, az egyház szellemi és anyagi érdeke, feltétlen szükségessé teszik, hogy egyházunk törvényei megtartassanak; épen ezért felhivatnak a hadbavonuló lelkészek, hogy szabadságolásukra és helyettesítésükre nézve az Egyh. törvény (I. t.-cz. 143. d) értelmében járjanak el. 44. Id. Hegedűs János a reformatió négyszázados emlékünnepére (1917 október 31) «A magyarországi reformatió emléke» czím alatt egy négykötetes (50—50 nyomott. 16 oldalas nagyíves, képekkel illusztrált) díszes művet szándékozik kiadni. Az óriási munka ter3*