Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

VII. Függelék. 465 A külsősomogyi és pesti egyházmegyék e §-ban ki­mondatni kívánják, hogy rendes ülés alkalmával is alakítható több tanács. A pesti egyházmegye ezenkívül^ szintén kívánja e §-ba betétetni, hogy «az időszaki tanács, ha az ügyek úgy kívánják, lehetőleg nogyedévenként hivassék össze». 14. §. A felsőbaranyai egyházmegye javaslata . . . «tel­jes ülésben a két elnökön kívül három, az időszaki tanácsban két tag» stb. 15. §. A kecskeméti egyházmegye a §. következő mondata helyett: «az egyházközségek által az egyház­megye vagy a pártfogóság részéről fenntartott közép­iskolák tanárai* a következő szöveget ajánlja: ((min­den az egyházmegye területén levő ref. felekezeti közép­iskola, főiskola, tanítóképezde, felsőbb leányiskola tanárai, tanítói és hivatalnokai». stb. A középiskolai szakosztály a tanárokat az egyház­megyei bíróság hatásköréből kivétetni kéri 16 A felsőbaranyai egyházmegye javaslata a §. 2-ik pontja helyett: «A határozatokat az ügy előadója, elnöki intézkedésre az illető jegyző szerkeszti". 18 §. A kecskeméti egyházmegye e §-t így kívánja módo­sítani: az «egyes» szó utáni «ügyek tárgyalását mindig csak az egyik elnök vezeti, a másik elnök pedig mint a bíróság szavazattal biró tagja vesz részt a tárgyalás­ban és határozathozatalban Ha arra nézve, hogy a tárgyalást melyik elnök vezesse, véleménykülönbség támad, a tárgyalás vezetése a kivatalára nézve idősebb elnöknek joga és kötelessége". 19. | A felsőbaranyai egyházmegye szerint ((érvé­nyes határozat hozatalára a teljes ülésben az elnöksé­gen kívül 5, az időszaki tanácsban 3 tag jelenléte szükséges". A külsősomogyi egyházmegye szerint a törvényben kifejezendő, hogy «rendes ülések alkalmával is több tanács alakítható". A pesti egyházmegye szintén több tanács alakítását .4 Danamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 30

Next

/
Thumbnails
Contents