Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

43-2 VII. Függelék. «annyi állandó vallástanító, ahány lelkész van a gyüle­kezetnek. 28. §• A kecskeméti eggházmegye szerint a presby­te rck számának megfelelő póttagok is választandók, tehát az utolsó pont helyett javasolja: «a presbyterek megállapított számán felül azok 1 i részének megfelelő számban póttagok is választandók». A külsősomogyi egyházmegye szerint is mindenütt választandók póttagok. A pesti egyházmegye javaslata «a prespyterek 12 év helyett hat évre választandók. Fele háromévenként kilép de újra választható. Presbyterré nem választható az. aki az egyházzal szerződéses viszonyban van, aki egyházi adóval tartozik, sőt ha presbyter egy évi adóval hátralék­ban van, annak presbyteri joga megszűnik. Nem választható a vegyes házas, ki gyermekeit más egyház­nak elkötelezte*). 30. §. végére az alsóbaranya-bács szlavóniai egyház­megye betoldatni kívánja: «és aki ezenfelül a pres­bytérium által, mely minden presbyteri tisztségre leg­alább három egyént kandikál, ajánlatba hozatott. Ezen ajánlásnál a kilépő presbyterek nem működhetnek közre». A kecskeméti egyházmegye javasolja, hogy az «és» után ezen szavak beszúrandók: «a 121. kívánalmá­nak megfelelő». A külsősomogyi egyházmegye szerint presbyterségre választható minden érdemes, feddhetetlen életű, buzgó vallásos, templomszerető, közbecsülésben álló férfi egyháztag ha választó és az egyházhoz való hűség ellen nem vétetett. Egyházilag házasságot köt és gyer­mekeit esetleg el nem ígérte)). A solti egyházmegye szerint «a presbyterségre való választhatóság a 109. §. szerint körülírandó». A vértesaljai egyházmegye e |-hoz hozzá kívánja csatolni: «Azon esetben, ha olyan egyén választatnék meg presbyterré, aki a fenti elvekkel ellenkező életet

Next

/
Thumbnails
Contents