Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

43-2 VII. Függelék. egyházak külön lelkészi körökké szervezendök, úgy azonban, hogy minden lelkészi kör lélekszáma arányá­ban a központi presbytériumban önmaga által válasz­tott tagok által képviselve legyen». A vértesaljai egyházmegye e §-ban kimondatni kívánja, hogy «az olyan anyaegyházközségek, melyek­ben a lélekszám az 5000-et meghaladja, minden további 5000 lélek ntán külön egyházközséget tartoznak szer­vezni, azon esetben, ha minden 5001) lelek állami adója az 50,000 koronát eléri. 13. §. után a külső somogyi egyházmegye beillesz­teni kívánja a 105—110. §-okat. 14. §. i. pont utolsó mondata helyett az alsóbaranya­bács-szlavóniai egyházmegye bevétetni kívánja: «Azt az egyházközséget azonban, amely érettségi vagy azzal egyenlő értékű végbizonyítvány kiadására nem jogo­sított középiskolát tart fenn, azonfelül egygyel, ha pedig ilyen középiskolát vagy szakiskolát vagy főis­kolát tart fenn, azon felül kettővel több szavazat illeti meg». A felsőbaranyai egyházmegye ugyanezen pontba be­vétetni kívánja, hogy «amennyiben iskolái is vannak, öt elemi iskola után még egy szavazat és ezenfelül is minden megkezdett öt népiskola után 1—1 szavazat illesse». A solti egyházmegye e §. i) pontjába be veendőnek javasolja: «azt az egyházközséget azonban, amely tel­jes hat osztályú elemi népiskolát, polgári iskolát vagy» s ezután folytatódnék: «nem teljes gimnáziumot tart fenn». 15. §. 2. b) ponthoz a kecskeméti egyházmegye: «a b) pont alatti ügyletek, amennyiben azok értéke az 1000 koronát meg nem haladja, az egyházkerületre csak felebbezés esetén terjesztendők fel »>. A c) pont ösz­hangzásba hozandó az I. t.-cz. 56 §-ával és a II í. t-cz. 19—20. §-aival, ennélfogva az 1-ső pont után beikta­tandó: «az egyházi adók és közterhek egyénenkénti ki-

Next

/
Thumbnails
Contents