Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

1913 október 21-én. — 287 kérjék az egyházi főhatóság hozzájárulását s az ezt igazoló nyilatkozatot csatolják a kérvényhez. Budapest, 1913 szeptember hó 18. A miniszter helyett: Benedek. államtitkár. A szószerint közölt miniszteri intézkedésre az iskolafenntartók figyelme hangsúlyozottan felhivatik, annak különös kiemelésével, hogy ha a tanító magasabb fizetési fokozat elnye­rése előtt áll, azt az iskolaszék — ellátva az egyházi főhatóság (püspök) hozzájárulásával — az esedékesség előtt 3 hónappal köteles kérni a közigazgatási bizottság útján, mert a tanító károsodásáért az iskolaszék lesz felelős. 244. Az 1913. évi őszi közgyűlés 37. sz. a. meg­kereste a konventet, annak kieszközlésére kérvén, hogy a tandíjkárpótlás a normálköltségvetés értékelése szerint vonassék le az adósegélyből, másodszor, hogy a kon­vent ne utasítsa az egyes egyházakat arra, hogy külön­külön kérjék a dologi kiadások fokozását, hanem össze­gyűjtve ő maga kérje azt tandíjkárpótlás czímén s végül, hogy az államsegély a kiutalás után rögtön fizettessék ki az egyházaknak. Erre a konvent — a többi kerületek beadványaival összefoglalva — utal a 34/1913. sz. határozatban fog­lalt tárgyalásokra, melyből kitűnik, hogy az egyetemes adóalap javára külön 400,000 korona államsegély ada­tott, ez azonban csak a hiányok pótlására szolgál, tehát az iskolafentartókat a tandíjkárpótlás kieszközlése továbbra is terheli, és ha ezért valamely fenntartó vagy nem, vagy elkésve folyamodott, felhívja a kerü­leteket, hogy a konventi 73/1912. sz. 11. pontja értel­mében a mulasztó ellen a kártérítés iránti intézkedést tegye meg.

Next

/
Thumbnails
Contents