Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

260 1913 október 21-én. — A 20 évesek, midőn a 10 év leforgása után megjelen­tek, akkor tettek alapítványt; a 10 éves találkozók pedig most Garaguly Gyula elnöklete alatt. A 10 évesek találkozója 1913. julius 3-án folyt le. Kezdődött reggel 7 órakor a templomban folytatódott az új tanítóképezdei épület megtekintésével, aztán ünnepély­lyel az ó tanítóképzőintézet falai között, majd a temető­ben elhúnyt tanáraik s tanulótársaik sírhalmának meg­koszorúzásával s végül barátságos ebéddel a Czifrakertben, a hova vitte meg az igazgató a nagy beteg Losonczy László üdvözletét s azon 100 (egyszáz) koronát, melylyel a neve­zett tanár volt tanítványai alapítványát növelte, mely így 500 (ötszáz) koronára szaporodott. Ez alapítvány kamatait elsősorban az alapítóknak a nagykőrösi ref. tanítóképzőintézetben tanuló leszármazottai, ezeknek hiányában pedig egy szegény tanító fia fogja él­vezni. Addig pedig míg az alapítóknak leszármazottai nem lesznek a nagykőrösi és dunamelléki ref. tanítóképzőintézet növendékei között: az alapítvány kamatai a tőkéhez csatol­tatnak, míg az egyezer koronára nem nő, csak akkor adat­nak ösztöndíjul a fentebb írott módon. Ha pedig a nagy­kőrösi ref. tanítóképzőintézet — mint ilyen megszűnnék akkor az alapítvány az egyetemes református egyház hívei által fentartott «Kalvineum» javára adandó át, mely eset­ben a kamatok a szegény református tanítók és énekvezé­rek gyermekei számára szolgáljanak ösztöndíjul. A 20 évesek (1893-ban végzettek) találkozója július 5-én folyt le, az új tanítóképezde helyiségében Fejes Ala­dár vezetése alatt, szintén megfelelő ünnepélyességgel. Az ország majd minden részéből, — egyház és állam szolgálatából, — jöttek vissza ezek a tanítók s részben nejükkel, gyermekeikkel. Hozta őket a hála, a barátság és a kegyelet s megjelenésük mutatja, hogy jó volt a mag, a mit tanáraik elvetettek és jó volt a fölá, a melybe hullott az elvetett mag! b) Tanítóképzőintézetünk saját autonom hatóságaival közvetlen érintkezik. Az egyházkerületi tanügyibizottságnak s közgyűlésnek tagja az igazgató s egy képviselő tanári­karból. Az 1912/13. tanévben Losonczy László volt a pót­képviselő, míg el nem halálozott. A kir. tanfelügyelő jog-

Next

/
Thumbnails
Contents