Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

258 1913 október 21-én. — bizottsági jegyzőkönyv 3-ik pontja szerint e javító vizsgá­latra utasíttatott s megvizsgáltatván képesnek nyilváníttatott s részére az oklevél kiadatott. II. Az 1913 május—június hóban tartott tanítóképesítő­vizsgálatra jogot nyert 11 jelölt, ú. m.: 9 végzett IV. éves növendék és 2 segédtanító. Az írásbeli vizsgálatok a konventi, illetőleg állami vizsgálati szabályoknak megfelelőleg tartattak és pedig május 27-én osztályképesítő írásbeli d. e. a németből, d. u. a rajzból (a magántanulók), 28-án d. e. a geometriából, d. u. a szépírás és slöjdből (csak a magántanulók). Június 2-án d. e. befejező írásbeli képes.-vizsg. a paedagogiából. A kormányképviselő részvételével tartott előértekezleten aztán, írásbeli dolgozatai alapján, szóbeli vizsgálatra bocsát­tatott mind a 11 jelölt. Az osztályképesítő szóbeli vizsgálaton jelen voltak: Patonay Dezső lelkész, mint elnök, Lőrinczy György kir. tanfelügyelő mint kormánybiztos és a tanári kar. Az osztály képesítő vizsgákon a II. évesek az egyetemes történelemből és a földrajzból vizsgáztak sikeresen 13-an, 1 szeptemberben javíthat. A III. évesek vizsgáztak a növény­éi állattanból, ásvány- és vegytanból és mind a 12 növen­dék sikeresen. A IV. évesek vizsgáztak: az ének, zene, torna, mennyiségtan, németnyelv, természettan, egészségtan és gazdaságtanból 11-en (9 nyilvános és 2 magántanuló) és mindannyian sikerrel. A befejező képesítővizsgálaton, — június 23-án és 24-én — jelen voltak: Fejes Dániel egyházker. tanácsbíró, h. elnök és Simon Ferencz egyházker. jegyző, az egyház­kerület részéről, Patonay Dezső, a nagykőrösi, Lőriuczy György tanfelügyelő, a kormány részéről és a tanári kar. Az egész vizsgálat az összes tárgyakra nézve az egész bizottság előtt folyt, kivéve a vallástudományokat, melyek­ből Simon Ferencz úr elnöklete alatt párhuzamosan folyt a vizsga Fejes Dániel úr elnöklete alatt tartott gyakorlati tanítással. Az 1912Í13. tanév folyamán képesíttettek : A) 1912 deczemberben Kovács Dániel. B) 1913 május-június havában képesíttetett kitűnő eredménynyel 2, ú. m.: Molnár Dezső és Nagy Pál, jeles

Next

/
Thumbnails
Contents