Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

138 1913 október 21-én. — 150. 3. és 4. §-ainak azon rendelkezése alapján, hogy a magyarországi ref. Egyház iskolái az egyház testéhez tartoznak s egyházi hatóságok alatt állanak s hogy a ref. Egyház minden egyházi és iskolai belügyét az egyházi tör­vényben megállapított fokozatos képviselő­testületek, kormányzó hatóságok, bíróságok és egyházi tisztviselők intézik, Somogy varmegye közigazgatási bizottságának 5645/1912. évi határozatában és a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 31,511/1913. sz. a. kelt és az 1913 július hó 1-én 91,157. sz. a. kiadott rendeletben a ref. egyházat egyetemesen ér­deklő sérelmet lát s ezért az I. t.-cz. 75. §-a d) pontja értelmében felterjesztést intéz az egyetemes Konventhez, hogy ezen sérelmi ügyben a netalán ismétlődő sérelmek elhárí­tására a szükséges intézkedéseket megtenni méltóztassék. 150. A Pesti ref. Egyházmegye felterjesztése alapján: az egyházkerületi közgyűlés a dunabog­dányi ref. Egyház presbyteriumának 1913 szept. 7-én tartott gyűlésében és ugyanazon napon tartott egyházközségi gyűlésében ho­zott azon határozatot, mely a dunabogdányi ref. egyházközséget a Jordán István végren­delete alapján megillető igények kielégítése tárgyában egyrészt a magyarországi refor­mátus Konvent elnöksége, másrészt a duna­bogdányi ref. egyházközség között kötendő egyezséget elfogadta, a bemutatott egyezséggel együtt jóváhagyja és az egyezséget jóváhagyási záradékkal elláttatni rendeli.

Next

/
Thumbnails
Contents