Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.
1913. október 18.
1913 október 21-én. — 130. 131. 132. 133 miután a horvát felekezeti törvény ezt lehetővé teszi, továbbá pedig azt kéri, hogy a hivatkozott és a vegyes házasságok körüli eljárásokra vonatkozó szabályrendelet 11. pontja a következőkép szigoríttassék meg: «Azon vegyes házasúlók. kik legalább egyik nembeli gyermekeikre nézve egyházunk javára megegyezést nem kötnek, egyházunkban ki nem hirdethetők, meg nem eskethetők.» Az egyházkerületi közgyűlés az 1913. évi május 20-iki 43. számű határozat megváltoztatására nem iát okot és azért azt hatályában fenntartja, mert az 1906. évi január 17-én kelt horvát vallásügyi törvény 9. §-a a kihirdetést a lelkészeknek kötelességévé teszi s mert a 24. §. pedig a törvény áthágását bírsággal és esetleg elzárással sújtja. 142. A tolnai, vértesaljai, a felső-baranyai és a pesti ref. Egyházmegyék felterjesztései alapján: az egyházkerületi közgyűlés megkéri az egyetemes Konventet, hogy az 1913. évi 93. számú azon határozatát, mely a korpótlék után járó 2%-os fenntartói járulékot a tagok által fizetendőnek mondja ki, megváltoztatni és azt határozni méltóztassék, hogy az E. VII. t.-cz. 26. §-a 3. pontja szerint ezen 2%-os járulék az egyházközségek által fizetendők, 143. A Pesti ref. Egyházmegye felterjesztésében azt kéri, hogy a lelkészi korpótlék után kivetendő állami adó és nyugdíjjárulék a congruában megfelelő összegben kárpótoltassék. A felsőbaranyai egyházmegye pedig azt kéri, hogy a gyám- és nyugdíjintézeti járulékok a második félévi congrua és korpótlékból vonathassanak le, az egyházaknak az adócsökkentési alapból adott segély pedig az állampénztárból való felvétel ulán harmincz napra kiutaltassanak.