Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

1913 október 21-én. — 138. 129 10. §-a egyenesen kizárja az alapítványok létesítésében a kormány közreműködési jogát, mindezeknél fogva felterjesztést intéz a vallás- és közoktatásügyi minisz­terhez az iránt, hogy az idézett számű leiratban fog­lalt felhívás teljesítésétől, mint a legmagasabb bíró­ságunk megállapítása szerint törvényes alappal nem bíró. és a református egyház antonómiáját sértő intéz­kedéstől, eltekinteni méltóztassék. Egyidejűleg pedig felhívja a Konvent az egyházkerületeket az alsóbb egy­házi szervekhez oly értelmű utasítás kibocsátására, mely szerint minden olyan esetben, mikor a hagya­téki bíróság valamely hagyomány kiutalását a kor­mányhatóságilag jóváhagyott alapítólevél bemutatásától teszi függővé, a m. kir. Curia fentidézett határozataira való hivatkozással, éljenek jogorvoslattal." Az egyházkerületi közgyűlés a magyar­országi ref. egyetemes konventnek közölt rendeletét az egyház önkormányzati jogaira való felügyeleti kötelességéből kifolyólag az egyházmegyékkel azzal közli, hogy az egy­házmegyék. illetve az esperesek az egyházak presbyteriumait a konventi határozat értelmé­ben való eljárásra hívják fel. 138. Olvastatott a m. kir. Igazságügyminiszter úrnak az egyházkerület 1912. évi 48. számú határo­zata alapján Püspök úr által tett felterjesztésre 28,541/1913. VII. szám alatt kiadott értesítő levele, mely szerint a hartai közvetítő-intézetben csakugyan előfordult, hogy olyankor, amikor a fogolylétszám váratlanul igen magasra felszökött, az intézeti igazgató a foglyok egyrészét ideiglenesen abba a helyiségbe helyezte el, melybe a református vallásúak isteni tisz­teletüket szokták megtartani. Ezt az eljárást a minisz­ter úr a jövőre nézve eltiltotta és arra utasította az igazgatóságot, hogy a helyiséget az isteni tisztelet czél­jaira megfelelő állapotba helyezze. Annak okául pedig, A Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve- 9

Next

/
Thumbnails
Contents