Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. május 7. 8.

1912 május 7-én. — e. b. ü. 10. 99 rektor által megfelebbezett ügyben a következőleg hatá­rozott : Végzés. Kazár Árpádnak a lakásügyben beadott felebbezése tárgytalan. A pesti református egyházmegyei közigazgatási bíróságnak azon végzését, mely az ügyvéd tiszteletdíját meg­bízójával szemben 60 koronában állapítja meg, hatályon kívül helyezi. Indokok: A Gaál Ambrus tanító lakásügyében beadott feleb­bezés tárgytalan, mert az egyházkerületi bíróság ez ügyben a mai napon már jogerős határozatot hozott. A megbízott ügyvéd részére saját megbízójával szemben nem állapít meg a bíróság költséget, mert az V. t.-cz. 98. §. a) és b) pontja csak a bírósági eljárás folyamán felmerült költségek megállapítását rendeli. A fél és megbízottja közt a költség az ő tetszés sze­rinti megállapodásuk tárgya. Mely végzés nyilt ülésen kihirdettetvén, elnök elrendeli, hogy az indokaival együtt közöltessék a féllel. 8. A dunamelléki református egyházkerület bíró­sága mint közigazgatási bíróság a pesti református egyházmegye közigazgatási bíróságának folyó évi már­czius hó 26-án hozott ítéletét, melylyel Szabó Gábor mogyoródi református egyházi gondnokot és társait, mint a mogyoródi református leányegyház tagjait a mogyoródi leányegyház tulajdonát képező, de a fóthi református lelkésznek, mint az anyaegyház lelkészének javadalmául szolgáló 12 magyar hold földnek a mogyo­ródi református leányegyház használatába bocsátása iránt indított keresetűkkel elutasította, a panaszosok fel­7*

Next

/
Thumbnails
Contents