Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. május 7. 8.

1912 május 7-én. — e. b. ü. 10. 93 Indokok: A felebbezett végzés indokaiban felemlített és e helyütt is valószinüsítettnek talált vádpontok közül több, jelesül az iparostanoncziskolának a polgári iskolából kitiltása, a vallásoktatás elhanyagolása, a presbyterium által kiküldött vizsgáló bizottságnak ezen működésében megakadályozása, mindezek felett pedig az A) alatti jegyzőkönyv és a fegyelmi panasz tartalmából, ennek mellékleteiből is kitetsző ama nagyfokú viszálykodás, a mely egyoldalról a presbyteiium többsége, az egyház vezető egyéniségei, másoldalról Péntek Ferencz igaz­gató között állandó jellegűvé vált; nem pusztán az iskolának igazgatását és ügymenetét érintik, hanem ezek a legnagyobb fokban káros befolyást látszanak gyakorolni a szentendrei ref. egyháznak beléletére, fej­lődésére és békéjére. A fegyelmi panaszhoz becsatolt mellékletekkel való­színűsítve látja a felebbviteli bíróság azt is, hogy a most említett viszálykodásra. Péntek Ferencz igazgató­nak összeférhetlen s függelmet (VI. t.-cz. 45., 46.) ismerni nem akaró természete, mások irányában kön^­nyelmű támadásai, gyanúsításai szolgáltatnak okot. Ennek folytán panaszlottnak az egyház békéje érdeké­ben sürgős eltávolítását ez a bíróság is szükségesnek találván, a felebbezett végzést ezért és az ezzel meg­egyező első bírósági indokok alapján helybenhagyandó­nak találta. 3. A dunamelléki egyházkerület fegyelmi bírósága mint felebbviteli bíróság, részben Péntek Ferencz pana­szára, részben a szentendrei ref. egyház presbyteriu­mának jelentésére, dr. Weresmarthy Miklós egyház­községi főgondnok ellen, úgyszintén az egyházmegyei ügyész panaszára Péntek Ferencz h. lelkész ellen, 586/911., 869 911., 80 912, 138/912. sz. a. folyamatba tett, majd utóbb egyesített fegyelmi ügyekben, a pesti

Next

/
Thumbnails
Contents