Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. május 7. 8.
81 1012 május 8-án. — 73. 74. Ezzel kapcsolatban olvastatott Iíókai Lajos budapesti könyvkereskedő czég levele, melyben arra kéri a kerületet, hogy a 110/1911. okt. 23. sz. a jegyzőkönyvünkbe felvett javaslat értelmében, miután az némi nyereménynyel is bíztatna, arra hivatott lelkészek és tanítók által, ívenkint 50—60 korona honorárium biztosítása mellett, készíttessen a kerület — a többi kerületek példája szerint — népiskolai olvasókönyveket, s ha azok bizományosává a kerület őt tenné meg, ő kész volna a munkálatok közben a kerületnek díjtalanul segítségére lenni. A bizottság javaslata a következő: Mivel újabb időben szokásba jött, hogy a népiskolai olvasókönyvekből minden 1—2 évben új kiadás jelenik meg, mely alig foglal magában más újítást, mint az olvasmányok helyváltoztatását, minek az a következése, hogy a megrendelt könyvekből számos példány az egyházak terhére kárbavész, következésképen nagyon kívánatos volna egy állandóbb olvasókönyvről gondoskodni: mondja ki a közgyűlés, hogy a beterjesztett ajánlatokkal foglalkozni akar és e tárgyban eszközlenclő tanulmányozás és konkrét javaslat készítése czéljából bizottságot küld ki s e bizottság tagjaiul megválasztja Simon Ferencz jászberényi, Ágoston Sándor, kórógyi lelkészeket, Losonczy László képezdei tanárt, Nagy Sándor czéglédi s végül Zombori Dániel nagykőrösi tanító urakat. A bizottság javaslatát a közgyűlés elfogadja, a bizottságot a fenntírt tagokkal megalkotja s kiküldi azzal, hogy a két ajánlat figyelembe vételével az őszi közgyűlésre konkrét javaslatát terjeszsze be. 72. Olvastatott a vallás és közokt. ügyi miniszternek 1912 nov. 10-én kelt 3182. eln. sz.*" a. küldött átirata, melyben — tekintettel az alkoholismus rettenetes pusztításaira — arra kéri a kerületet, hogy tűzzön ki egy, a rendes szorgalmi időből kikapcsolt na.4 Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 6