Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
] 1. Függelék. 457 fizetéseiben időközben beálló változásoknak megfelelően esedékes magasabb íizetéskiegészítő államsegélyek hivatalból fognak kiutalványoztatni. 4. Ha a községi, felekezeti és társulati (egyesületi) polgári és íelső népiskolai rendes tanítók (tanítónők) közül több, teljesen egyenlő szolgálattal bíró rendes tanerőnek egyszerre nyílnék meg az igénye ahhoz, hogy az állami polgári és felső népiskolai rendes tanerők számára a IX. és VIII. fizetési osztályokban kezdő fizetésül megállapított 2600 koronás, illetve 3600 koronás fizetésbe juthasson, ebben az esetben a betöltött szolgálati időn kívül figyelembe veendő, hogy az azonos szolgálati idővel bíró állami polgári és felső népiskolai rendes tanítók (tanítónők) közül esetleg elegendő állás üresedése hiányában, vagy más okból hányan maradtak vissza az alacsonyabb fizetési osztályban: úgy, hogy szolgálati idejük alapján a magasabb fizetési osztálybeli illetményre igénnyel bíró községi, íelekezeti és társulati (egyesületi) rendes tanerők közül is létszámukhoz képest mindenkor annyian, illetve oly arányban maradnak vissza, azaz maradnak eddigi alacsonyabb fizetési osztálybeli illetményeik élvezetében, amily arányban az azonos szolgálati idővel bíró állami polgári és felső népiskolai rendes tanerők létszámukhoz képest a magasabb fizetési osztályba még be nem juthattak. Az arány kiszámításánál a törtszám figyelembe nem jöhet. 5. A községi, felekezeti és társulati (egyesületi) polgári és felső népiskolai rendes tanítóknak (tanítónőknek) a magasabb fizetéskiegészítő államsegélyben való részesedhetését nem akaszthatja meg az oly állami polgári vagy felső népiskolai tanerő szolgálati idejének számbavétele, aki fegyelmi vétségből vagy egyéb okból a magasabb fizetési osztályba nem juthatott be s akit ily okból mások megelőztek; viszont annak az állami polgári vagy felső népiskolai rendes tanerőnek szol-