Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. november 2.

1912 november 4-én. — c. b. ü. 24. 377 1. sz. alatt hozott Ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. Indokok: A herczegszőllősi ref. egyház az egyházmegye határozatát azon okból felebbezte meg, mert a hozott ítélet meghozatala előtt Csányi Sándor felebbezése vele kellő időben közölve nem volt, sőt a tárgyalásra is csak aug. hó 17-én hivatlak meg. Ilyenformán sze­rintük nem volt idő és alkalom a szükséges okmányok beszerzésére és a tanuk felhasználására. A herczeg­szőllősi községi elöljáróság által kiállított bizonyítvány igazolja, hogy Csányi Sándor állandóan Csúza község területén lakik. Ennélfogva reá jogosan vetették ki úgy a vagyoni, mint a személyi adót. A mennyiben azonban a herczegszőllősi egyház­községnek módjában állott az ő álláspontját a feleb­bezésben kifejteni, az állítottak megerősítésére szolgáló adatokat előterjeszteni, elesik azon állítás, mintha ebben a tekintetben rövidséget szenvedett volna. Miután pedig igazolva van az, hogy Csányi Sándor Csúza község kötelékébe tartozik, ottani illetőségű, s ott úgy személyi, mint 10%-os adóval is meg van róva, Herczegszőllős község kérelmével elutasítandó volt. Azon kérelme, hogy a Csúza és Herczegszőllős községi elöljáróságok által kiadott, egymásnak ellent­mondó bizonyítványok az alispáni hivatalhoz lennének további eljárás végeit átteendők, figyelembe vehető nem volt azért, mert a kettő között igazában véve ellent­mondás nincs, a mennyiben Herczegszőllős maga részé­ről azt bizonyítja, hogy Csányi Sándor ottani tanyáján tartózkodik, Csúza község pedig csak azt, hogy oda való községi illetőségű. 24. A dunamelléki ref. egyházkerület közigazgatási bírósága f. 1912. évi nov. hó 5-én tartott ülésében a

Next

/
Thumbnails
Contents