Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
370 191-2 november 4-én. — e. 1>. ü. 14. 15. czímű hírlapban a szárszói tanító állásra vonatkozólag megjelent pályázati hirdetésben, határozottan fel van tüntetve az, hogy a pályázó csakis 3 szobás lakásra tarthat igényt; és mert felebbező maga is kijelenti felebbezésében. hogy hajlandó egy ő általa a körülményekhez mérten esetről-esetre kijelölendő szobát rendelkezésre bocsájtani. Ennek folytán az egyházmegyei bíróság helyesen ítélt akkor, a midőn a régi gyakorlatnak megfelelően panaszlottat egy szobának átengedésére kötelezte, egyszersmind pedig minden jövendőbeli súrlódást elkerülendő, ezen szobát határozottan meg is jelölte. 14. A dunamelléki ref. egyházkerületi bíróság mint közigazgatási bíróság, Szabó Ilona fetsőiregi ref. tanítónő panaszosnak, a felsőiregi ref. egyházközség, mint iskolafenntartó panaszlott elleni közigazgatási bírósági ügyét a mai napon tartott ülésén, panaszlott felebbezése folytán vizsgálat tárgyává tévén, felek meghallgatása után következőleg itélt: A külsősomogyi ref. egyházmegye egyházi bírósága mint közigazgatási bíróság ítéletét felhozott indokai alapján helybenhagyja: az ítéletnek azonban a panaszosra nézve sérelmes része, mivel visszavonatott, érintetlen hagyatik. 15. Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten, 1912. évi november hó 5-én a dunamelléki ref. egyházkerület rendes bírósági ülésén. Jelen voltak: dr. Baksay Sándor püspök és dr. Darányi Ignácz egyházkerületi főgondnok. dr. Kovácsy