Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. november 2.

3GS 1912 november 4-én. — e. b. ü. 11. 11. A dunamelléki ref. egyházkerület bírósága mint közigazgatási bíróság a kecskeméti ref. egyház­megyei rendes bíróságnak mint közigazgatási bíróság­nak Kecskeméten 1911 szeptember hó 17. napján tar­tott ülésében hozott a kiskunhalasi polgári leányiskola tanítónőinek lakbérilletményeire vonatkozó ítéletét dr. Thuróczy Dezsőné és társai felebbezése folytán tárgyalás alá vévén, abban a következőleg itélt. Az egyházmegyei bíróság ítélete megvál­toztatik és a kiskunhalasi ref. egyházközség köteleztetik dr. Thuróczy Dezsőné polgári is­kolai igazgatónő, dr. Stepanekné Varga Etelka és dr. Gál Gyuláné polgári iskolai tanítónők­nek 200 kor. kifizetett lakbérilletményét 1911. év január 1-től kezdve 300 koronára kiegészí­teni és jövőben is íelebbezők mindegyikének a törvényszerinti 300 kor. lakbért folyósítani. Indokok : Az egyházi törvény VI. t.-cz. 34. |-a 3. a) pont­jában a polgári iskolai tanítók lakbérilletménye 300 kor. minimális összegben állapíttatik meg. Azon körülmény, hogy nevezett tanítónők egyéb czimen járó dijait az egyház önként emelte, a törvény által megállapított lakbérilletményre befolyással nem lehet, a hivatkozott lakbérilletményre vonatkozó követelés jogosultságát nem érintheti, különben maga az egyháztanács is elismerte hozott határozatában felebbezők kérésének méltányos­ságát s a kérelem teljesítését csak azért tagadta meg, mert a számszék a lakbérkülönbözetre fedezetet nem talált; minélfogva a íelebbezésnek helyt adni, s az egyházközséget a különbözeti 100—10Ö koronákban marasztalni kellett.

Next

/
Thumbnails
Contents