Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
191*2 november 5-én. — 151. 187 tesznek eleget a törvény azon intencziójának, hogy a tanárok (idő előtti rokkantság esetén történt) nyugdíjaztatásuk alkalmával, családjaik a tanárok elhalálozása esetén veszteséget ne szenvedjenek. E tekintetben tett intézkedéseikről tegyenek a jövő évi egyházkerületi közgyűlésnek jelentést. 2. Ugyanezen számú egyházkerületi közgyűlési határozat V. czikk 2. pontra vonatkozólag jelentjük, hogy Budapesten két helyettestanári tanszék a mult iskolai év folyamánrendessé szervezhetett át, s jelenleg csupán egy helyettestanári tanszék van, Halason, Kecskeméten és Gyönkön nincs helyettestanári tanszék, Nagykőrösön és Kunszentmiklóson a helyettestanári tanszék rendessé szerveztetett. Javasoljuk ezen jelentés tudomásul vételét. 3. Ugyanezen egyh. ker. határozat V. czikk 4. pontra vonatkozólag jelentjük, hogy Halason az 1912. évi augusztus 25-én tartott egyháztanácsi gyűlés a főgimnáziumnál és polgári leányiskolánál együttesen való alkalmazással ének-zenetanári állást szervezett oly módon, hogy a megválasztott tanár köteles egyházi-, világi- és műéneket, továbbá zenét tanítani, az ifjúsági isteni tiszteleteken az éneket, — iskolai ünnepeken az ének- és zeneszámokat előkészítéssel vezetni. Javadalma 1600 K törzsfizetés, 400 K lakáspénz és ötízben emelkedő 100—100 K korpótlék. Minősítésül főgimnáziumi oktatásra képesítőoklevél állapíttatott meg. Az állás betöltése folyamatban van. Kecskeméten az állás fedezet hiányában még nem szerveztetett. Javasoljuk, hogy a halasi fenntartótestület intézkedése hagyassék jóvá, a kecskeméti fenntartótestület pedig újból hivassék fel az énektanári állás szervezésére azzal az utasítással, hogy az ügy állásáról a következő egyh. ker. közgyűlésnek tegyen jelentést. 4. Jelentjük továbbá, hogy Halason az egyháztanácsnak ugyancsak augusztus 25-én tartott gyűlésében az iskolaorvosi állás is szervezetetett s annak javadalma 400 K-ban állapíttatott meg. Kötelességéül a vidéki tanulók díjtalan gyógykezelése és az egészségtannak a hetedik osztályban heti egy órában való tanítása állapíttatott meg. Javasoljuk, hogy a halasi fenntartótestület ezen intézkedése jóváhagyólag vétessék tudomásul.