Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
184 191*2 november 5-én. — 151. mert a rendes vallástaiiárnak adott minimális fizetésnek a minisztérium által személyi pótlékkal való kiegészítése épen úgy kérelmezhető volna, mint azt az intézet a többi rendes tanárnál tette. Annyival nagyobb szükség volna mindegyik osztály számára legalább heti két órai vallástanításra, mert akkor jutna idő bibliaolvasásra, egyházi énekeink szövegének tanítására is, a mikről az Értesítő most nem tesz említést. A magyar nyelvi és irodalmi tanítás körében az Értesítő nem említi a III. osztályban a nyelvtani összefoglalást, a IV—VI. o.-ban a nyelvtani ismeretek ébrentartását, a VI. o.-ban a tanterv által hangsúlyozott olvasmányok (Buda halála, Két szomszédvár, Bánk bán, Az ember tragédiája stb.) olvastatását. A földrajztanítás körében a III. o.-ban nem emlékszik meg az Értesítő fizikai kísérletekről. A természetrajz, vegytan tanításánál az Értesítőből nem tűnik ki, hogy az I. o.-ban a földrajzilag fontos állatokat és növényeket ismertették, a II. o.-ban a föld felületére formálólag ható tényezőket tárgyalták. A mennyiségtanból a II. osztályban nincs jelezve, hogy a geometriából tanulták-e a koczka és tégla felszínének és térfogatának meghatározását. Az V. osztályban a geometriánál .hiányzik az algebrai ismeretek alkalmazása a területszámításra. A természettan tanítása a tantervnek megfelelő volt. A szabadkézi rajznál a III. osztályban nincs feltüntetve, hogy foglalkoztak-e görög és római stilű díszítmények rajzolásával és színezésével. A II. és III. osztályban nincs említve, hogy a szabadkézi rajzolással kapcsolatosan a szépírás mellett a rondírást gyakorolták-e, miként a tanterv kívánja. A tantervtől való eltérések azonban az igazgatótanács képviselőjének a szakosztály gyűlésén tett kijelentése szerint nagyobbrészt csak látszólagosak, a valóságban fenn nem forognak, az Értesítőben a végzett tananyagra vonatkozó jelentések rövidségre törekvésének következményei. Jelentjük, hogy az intézetbe felvett tanulók száma G5, a vizsgái tett tanulók száma 63 volt. Szeptember 11-én volt az iskolai év megnyitása; június 14-én az utolsó ta-