Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
1912 november 5-én. — 151. 175 zetése mellett. A tél folyamán külön ifjúsági isteni tiszteletek is tartattak. A konfirmáczióra való előkészítés már szept.-ben megkezdődött heti egy, majd két órában, amely órák alkalmat adtak a biblia behatóbb megismerésére, az énekek szövegének és dallamának elsajátítására. Az úrvacsorázást megelőző bűnbánati hetekben mindennap látogatták a tanulók az isteni tiszteletet. A Szövétnek cz. ref. ifjúsági lapot 48 példányban járatták. A földrengés által sújtott kecskeméti ref. egyháznak 43-44, a Gyermekszanatóriumnak 16 02, a József kir. herczeg szanatóriumnak 21'16 K-t gyűjtöttek. Az igazgató és a tanárok gyakran hospitáltak. A vidéki tanulókat gyakran látogatták, a látogatásról naplót vezettek, átlag minden tanulóra évenként 5 látogatás esett. A látogató tanárok kiterjesztették figyelmüket a növendékek szórakozására, magántanulmányaira, általában iskolai és iskolán kívüli életére. Az előadásról való elmaradás okairól azonnal igyekeztek meggyőződést szerezni és e szigorított felügyelet következménye volt, hogy az óramulasztás tetemesen kevesbedett. A mult iskolai évben még minden tanulóra 17 óra mulasztás esett, ebben az isk. évben már csak 11. Az igazolatlan mulasztásról a szülőket azonnal értesítették. Isk. ünnepeket tartottak okt. 6., 31., decz. 16. (ifjúsági hangverseny), márcz. 15., jún. 1. (az ifjúság tavaszi mulatsága), jún. 23. (évzáró ünnep). A vall. és közokt.-ügyi miniszter internatusi épület czéljaira 200.000 K beruházási államsegély engedélyezését helyezte kilátásba. Feltűnőnek találja a szakosztály, hogy a tanulóknak isk. kirándulásokban való részesítésére már több év óta semmi intézkedés nem történt. Az iskolai kirándulásokat — kellő körültekintéssel való rendezés mellett — a középiskolai nevelés egyik hathatós eszközének tekinti, amelyre minden fenutartótestületnek és tanári karnak különös figyelemmel kell lenni. Kecskeméten a leczkét mindennap imádsággal kezdték és végezték. A téli hónapokban külön ifj. isteni tiszteleteket tartottak, máskor a templomi közistenitiszteletet látogattak. Az osztálygyülekezet intézménye már 4 év óta hintegeti a kölcsönös szeretet és megbecsülés ál-