Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
1912 november 5-én. — 88. 105 Pordány István és társai által beadott panasz és felebbezés ügyében az egyházmegyei biróság Ítéletét feloldotta, azon utasítással küldi vissza az egyházmegyére, hogy ezen ügyben a most hivatkozott panasz és felebbezés elintézésével egyidejűleg hozzon határozatot. 88. A jogügyi és gazdaságügyi bizottság a számszékkel és a theológia építésére kiküldött bizottsággal f. évi október hó 31-én Főgondnok ur elnöklete alatt tartott együttes ülésében foglalkozott Lipcsey Árpád műszaki tanácsos úrnak a theológia akadémia és internátus épületének létesítésénél felmerült több munkák felsorolása és azok szükségességének megindokolása tárgyában az együttes bizottságokhoz beadott jelentésével. Ezen jelentés kapcsán Szilassy Aladár úr az együttes bizottságok előtt bejelentette, mikép a jelentésben foglalt több munkák tárgyában az építési bizottság mindannyiszor megállapította a munkák szükségességét és hogy ilykép ezen több munkák foganatosítása a theológia akadémia építésére kiküldött bizottság hozzájárulásával foganatosíttatott. Ugyancsak Szilassy Aladár úr bejelentette, miképen az építésre felvett kölcsönből rendelkezésre állott körülbelül 330,000 korona összegen túl a többletmunkák által okozott költségek fedezetére az elnökség az államsegély pénztárból 60,000 korona összeget utaltatott ki. egyúttal jelzi, hogy számítása szerint a hiány fedezetére a szükséges összeg az egyházkerület rendelkezése alá tartozó valamely alapból vagy alapokból véglegesen is fedezhető lesz. Szerinte az egyházkerületi elnökség volna megbízandó azzal, hogy a bizottságok meghallgatása után a fedezet alapját megjelölje, fenmaradván az egyházkerületnek az a joga, hogy annak idején a fedezetnek mely .alapokra való ráírása tárgyában határozatot hozzon. A bizottsági ülésen bejelentetett még, hogy a theoló-