Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. május 7. 8.

1912 május 7-én. — 11. 12. 13. 26 méltóságának bőkezű áldozatkészsége iránt: a tett intézkedéseket helyeslő tudomásul veszi. 20. Olvastatott Darányi Ignácz főgondnok úrnak Püspök úrhoz intézett következő levele: Méltóságos és Főtiszteletű Püspök úr! Boldog emlékezetű Madas Károly képét a duna­melléki reformált egyházkerület részére megfestettem s ezen kép ideiglenesen a budapesti református egy­házközség főgimnáziumának tanácstermében nyert el­helyezést. Azon alkalomból, hogy a Baar-Madas felsőbb leánynevelőintézet oly sikeresen működik, beváltottam azon, a budapesti reformált egyházközségnek tett igé­retemet is, hogy Baar János olaj-képét részükre meg­festetem és mind a két kép most már ideiglenesen a a Baar-Madas felsőbb leányiskolában lett elhelyezve az egyházkerület, illetőleg az egyházközség sértetlen tu­lajdonának fenntartása mellett. A Főtiszteletű kerületi közgyűlésen kérem 1. hogy ezen elnöki intézkedés jóváhagyó tudo­másul vétessék; 2 hogy határoztassék el, miszerint az egyház­kerület boldogult Madas Károly születésének 100 éves évforduláját, mely 1914 szeptember 20-án lesz, egy­házi ünnepéllyel megünnepeli és hogy ezen határidő­a püspöki iroda által nyilvántartassék. 3. Azon javaslatot teszem, hogy a mezőgyáni ref. egyházközségnek, melynek kebelében boldogult Madas Károly született, a felgyűlt kamatokból 500 korona adományoztassék a Főtiszteletű kerületi Közgyűlés által a számszék meghallgatása után. Ez utóbbi javaslatot azzal indokolom, hogy Széli Kálmán nagyszalontai lelkész a mezőgyáni egyház­község azon kérését tolmácsolta, hogy boldogult Madas Károly után, a ki az ő egyházukban született és a

Next

/
Thumbnails
Contents