Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
74 1912 november 4-én. — Az egyházkerületi közgyűlés megütközéssel értesül a budapesti gyermekmenhely igazgatóságának sérelmes és tigyelmeztetés után is rendszeresen követett azon eljárásáról, hogy református vallású gyermeket tisztán katholikus községekben, kaíholikuscsaládoknál helyez el s igy azoknak állami pénzen való elkatholizálását mesterségesen előmozdítja; ezért a m. kir. belügyminister urat megkeresi oly rendelet kibocsátására, mely szerint református gyermekek csak református családhoz, oly községekbe helyezhetők ki, hol református egyház van s a telepfelügyelők köteleztetnek a gyermekek beiskoláztatása és hitoktatása czéljából az illetékes református lelkész értesítésére; végül felkéri az egyházkerület elnökségét, hogy ezen felterjesztés kedvező elintézését személyes közbenjárással is előmozdítani méltóztassék. 46. Tárgyaltatott a külsősomogyi egyházmegye közgyűlésének 1912 augusztus 29-én 10. sz. határozatának 11. pontja s Kálmán Gyula esperesnek utólagosan tett jelentése az iránt, hogy az Egyetemes Konvent tegyen előterjesztést az illetékes ministernél, hogy az egyházi hatóságok portómentessége félremagyarázást kizáró módon szabályoztassék. Az egvházkerületi közgyűlés utalással az 57/1907., 99 1908. és 103/1908. sz. konventi határozatokra, felkéri az Egyetemes Konventet, hogy az egyházi hatóságok portómentessége tárgyában az 1907. év óta folyamatban levő tárgyalások befejezését a m. kir. kormánynál szorgalmazni s olyan megállapodásokat létesíteni méltóztassék, hogy az egyidejűleg csatolt iratokban foglalt sérelem többé elő ne fordulhasson.