Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. november 2.

1912 november 4-én. — 23. 24. 25. 26. 49 szerűen megtörtént átadása tudomásul véte­tik, s egyszersmind a felvett és bemulatott jegyzőkönyvnek egy-egy hivatalból hitelesí­tendő másolati példánya a volt és a jelenlegi pénztárnoknak kiadatik, az eredeti jegyzőkönyv pedig az egyházkerület levéltárában elhelyez­tetik. 23. Lelkészi főjegyző beterjeszti az egyházkerületi bizottságok kiegészítéséről, illetve újjászervezéséről készí­tett javaslatot. Az egyházkerületi közgyűlés a beterjesz­tett javaslatot elfogadja, és nyilvántartás végett a jegyzőkönyv függelékében kinyomattatni rendeli. 24. Benedek Sándor világi főjegyző indítványozza, hogy az ügyek a közgyűlési tárgyalás előtt a szak­osztályoknak adassanak ki, és csak azoknak tárgyalása után vitessenek a közgyűlés elé. A közgyűlés az indítványt elfogadja s annak foganatosításával, illetve minden ügy­nek az illetékes szakosztályhoz való előzetes kiadásával a püspöki irodát bízza meg. 25. Lelkészi főjegyző jelenti, hogy a közgyűlés első napján bejelentett ifjú leik észebiek felszentelése a közgyűlés második napján, vasárnap délelőtt tartott isteni tisztelet keretében megtörtént. A közgyűlés a felszentelésről szóló jelen­tést tudomásul veszi. 26. Előterjesztettek Szőni)i József, Beme László és Szűcs Lajos segédlelkészeknek, valamint Csekes Béla Amerikából visszatért lelkésznek egyházkerületünk kö­telékébe bekebelezés iránti kérvénye. Nevezett rendes- és segédlelkészek, miután .-1 Dunamell. ref e. ker. jegyzökönyve. 4

Next

/
Thumbnails
Contents