Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
1912 november 2-án. — 2. 3. 4. 33 tucló ragaszkodásának, de sok fogyatkozásaimat feledni tudó elnézésének. Ne méltóztassanak e jelentésemet dicsekedésnek nevezni, elég ha én annak tekintem, de nem hiúságból, hanem kötelességérzetből, mert kötelezve érzem magamat a legilletékesebb helyen jelenteni, hogy a rólam megemlékező testületek, úgy mint egyeseknek külön-külön megköszöntem és most a közgyűlés kegyes engedelmével ez alkalmat is felhasználva egyetemlegesen is jegyzőkönyvileg megköszönjem. Nekünk is vannak üdvözlendőink: Első helyen üdvözöljük a dunántúli testvér ág. ev. hitv. egyházkerület felügyelőjét, méltóságos Berzsenyi Jenő urat, kinek tiszteletére beiktatása ünnepén egyházkerületünk is küldöttségileg képviseletében is megjelent. Üdvözöljük saját egyházkerületünk közgyűlésének új nyereségeit, Benedek Sándor főjegyzőt, dr. Kiss Ernő urat vil. aljegyzői, Takács József és Úrházy Lajos urakat lelkészi tanácsbirói székükön; tegyük magunkévá a vértesaljai egyházmegye örömét, melylyel gondnokát gróf Degenfeld Lajos urat gondnoki tisztének 30 éves évfordulóján legközelebbi közgyűlésén ünnepelte. Vegyünk részt Alsó-Baranya-Bács egyházmegyének örömében, melylyel esperesét, Szabó Péter urat félszázadra terjedt áldásos lelkészi működésének határán ünnepli. Azok közül, a kik egy év^el ezelőtt még velünk együtt munkálkodtak, ez év folyamán elhanyatlott kezekkel megtértek a nyugodalomba : kettős gyász borítja a külső-somogyi egyházmegyét, két erős oszlopa dőlt ki egy év alatt: Vécsey Tamás egyházmegyei gondnok, egyházkerületünknek is főjegyzője, a kiről már emlékeztünk s most teljesség kedvéért ismételjük nevét és Parragh Béla tanácsbíró; fájdalommal jegyezzük emlékezetünk könyvébe Kálosi József buzgó és munkás tanácsbíránk nevét, ki most fekszik ravatalon s temetésén egyházkerületünk is megjelen: a vértesaljai egyházmegye Végh János tanácsbírájának kegyelettel őrzi emlékezetét. Szolgatársaink közül megszűntek a munkától: Ádám A Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 3