Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. november 2.

1912 november 2-án. — 2. 3. 4. 31 egyházunk közérdeke az ő szívével összenőtt, mert nemcsak a székház épületének, illetőleg telkének megszerzése, de annak építkezése körül is olyan buzgó tevékenységet fejtett ki, mely az elért siker biztosítására szinte döntő befolyással bír. Méltán tolmácsolta azért fő­gondnok úr egyházkerületünk elévülhetlen háláját iránta a nagy és nemes munkáért és mindnyájunk szívének igaz érzését fejezte ki. midőn ékes szavakkal áldást mondott életére. 2. Az egyházmegyék, valamint a fő- és közép­iskolák képviselői a fenn olvasható névsor szerint igazol­tatván : a közgyűlés alakulása megtörtént. 3. Benkő Gyula, felsőbaranyai egyházmegye gond­noka, gr. Teleki József pesti egyházmegye gondnoka. Kelecsényi Zádor és Somogyi Kálmán tanácsbírák. püspök úrhoz intézett leveleikben jelentik, hogy rész­ben elhalaszthatatlan teendőik, részben gyengélkedésük miatt a nov. 2-iki ülésen nem jelenhetnek meg, a kö­vetkező napokon tartandó üléseken azonban részt fog­nak venni. Szolgáljon tudomásul és igazolásul. 4. Főgondnok úr sajnálattal jelenti, hogy dr. Nagy Dezső egyházker. tanácsbiró és ügyész, betegsége miatt a közgyűlés tanácskozásain nem vehet részt s kéri, hogy a neki kiadott ügyek előadás végett másnak adassanak át. Az egyházkerületi közgyűlés sajnálattal veszi tudomásul dr. Nagy Dezső ügyész úrnak betegsége miatt távolmaradását. Az ügyész úrnak kiadott ügyek előadásával dr. Szabó József vagyonkezelő urat bízza meg.

Next

/
Thumbnails
Contents