Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. május 7. 8.
II. FÜGGELÉK. A vallás- és közokt. m. kir. Minisztertől. 56,842. szám. Méltóságos és főtiszteletű Püspök Ur! Miként általán ismeretes, az 1898: XIX. t.-cz. II. czíme alá tartozó közbirtokosságok és volt úrbéres birtokosságok osztatlan állapotban levő, közösen használt erdeik ügyeit eme törvény 44. |-ában meghatározott kellékkel biró úgynevezett ügyviteli szabályzat szerint kötelesek intézni. Ezeknek az ügyviteli szabályzatoknak legnagyobb része a mint azt velem a földmivelésügyi miniszter úr folyó évi április hó 29-én, 34,336/l-A-4. sz. alatt kelt átiratában közölte, általa már jóváhagyatván, életbe is léptettetett. Nemcsak az ilyen birtokosságok jogosultjainak érdekéből, hanem a közérdek szempontjából is felette kívánatos tehát, hogy az életbe léptetett ügyviteli szabályzatok rendelkezései pontosan betartassanak és ez által az erdőgazdasági ügyvitel és vagyonkezelés rendszeressége és ennek nyomában az ilyen közös erdők rendszeres és lehetőleg jövedelmező kezelése biztosíttassék. Úgy a közbirtokosságok, mint a volt úrbéres birtokosságok jogosultjai között gyakran olyan jogi és fizikai személyek is előfordulnak (egyházi testületek, egyházi személyek, tanító, kántor, lelkészi, tanítói, kántori hivatalok stb.), melyeknek vagyona felett a főfelügyeleti hatóságot Méltóságod gyakorolja és a mi különösen is figyelmet érdemel, ezeknek a személyeknek a törvényes képviselői rendszerint a birtokosságok legintelligensebb tagjainak tekinthetők. Miként a föld-