Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. május 16.
8 1911 május 10-án. — 11. 18. én jelentésem is meddő lesz és rövid. És a mi lesz. főbb mozzanataiban összefüggésben áll imént befejeződött gyűlésalakulásnak jegyzőkönyvével. Fájdalommal jelezzük, hogy az alakulásnál kimaradt Dányi Gábor felsőbaranyai esperes neve. Közgyűlésünknek ez a nagytudású, mély belátású, éles ítéletképességű tagja ez év első napjaiban megtért közülünk az örök világosságba; Veszprémy Jánosnak is fájdalommal állunk meg imént felhantolt sírja fölött. A bíró, a ki oly hosszú időkön keresztül ítélt az ő királya nevében, most az ő királya előtt áll, hová az ő jóságos bölcs lelkét, a most már többre bizatottat, a mi hálás emlékezetünk kegyelettel kísérte el. Megemlékezünk a Tiszántúli testvéregyházkerület gyászáról is, tudós püspökének Erőss Lajosnak halálában ; részvétünk kifejezésére elnökségi intézkedéssel Mády Lajos, Bernát István. Szabó József, Petri Elek, B. Pap István urakat küldöttük ki. Az ágostai evang. testvéregyház kettős gyászában Sárkány Sámuel és Zelenka Pál püspökök koporsójánál is kifejeztük testvéri részvétünket. Midőn ,elhunytainkról méltó tisztelettel emlékezünk meg, Nagy Imre kórósi lelkésztársunkat a felsőbaranyai és Lévay Lajos bicskei lelkészt a vértesaljai egyházmegye esperesi székén és kormányán bizodalmas szeretetünk üdvözlő szavával köszöntjük. Üdvözöljük Fejes István egyetemes egyházunk régi kipróbált vezérférfiát a tiszáninneni kerület püspöki székén, kinek beiktatása alkalmára egyházkerületünk képviseletében Mészáros János, Pap István és Szabó József urakat küldöttük ki. A Tiszai ágostai ev. egyházkerület új püspökének mai napra kitűzött beiktatása alkalmából küldötteink által is üdvözöljük; az üdvözlő szó megvitelének eszközlésével Mezőssy Béla, Fejes Dániel és dr. Pruzsinszky Pál tanácsbiráinkat bízván meg. Végre örvendezve emlékezem meg a bécsi theologiai fakultásnak arról az egész egyetemes egyházunkat.