Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. május 16.
i9ii május 16-án. — 16. 63 értelmében dr. Darányi Ignácz, Szilassy Aladár és Kovács Sebestyén Aladár fognak megerősíteni, jóváhagyó tudomásul vette. 2. Ugyanezen ülésben Lipcsey Árpád m. tanácsos bejelentette, hogy a mult évi egyházkerületi közgyűlés — 95. jksz. — által jóváhagyott tervváltoztatások értelmében az átalakítási munkálatok költségelőirányzata 245,775 K 40 f helyett 258,642 K 24 f-t tesz ki. 3. Á bizottság ugyanezen ülésből kifolyólag felkérte dr. Darányi Ignácz főgondnokot, hogy hívja tel a m. kir. központi dohányjövedéki igazgatóságot, a dohánygyár bérbevett részének a szerződés első pontjában megjelölt határidőben, május 1-én, való átadására, valamint oly értelemben való értesítésér, hogy az elhelyező-bizottság a bérlemény átvételére, ennek alkalmas megőrzésére és a szerződés 2., 3., 8. -pontjaiban az egyházkerület által teljesítendő kötelezettségek és szolgálmányok eszközlésére dr. Szabó József vagyonkezelőt hatalmazta fel. Dr. Darányi Ignácz főgondnok a következő 1911 április hó 23-án tartott ülésben bejelentette, hogy fenti meghívás folytán küldött megkeresésére a dohányjövedéki igazgatóság az átvételi határidőnek f. é. junius 1-éig való meghosszabbítását kérte és a bizottság jóváhagyó tudomásul vette főgondnok úrnak beleegyező válaszát, a melyben kifejezés adatott ama váradalomnak, hogy az egyházkerület is hasonló előzékenységre számít a dohányjövedéki igazgatóság részéről. 4. A bizottság ugyanezen ülésben a munkakiadásra és biztosításra nézve a következőkben határozott: a) A nyilvános versenytárgyalás mellőzésével a megbízhatóság és gyorsabb eljárás szempontjából az egyes munkacsoportokra nézve megbízható czégek szóiíttatnak fel ajánlattételre; a bizottság azonban fenntarja magának a szabad választás és esetleges új eljárás elrendelésének jogát. b) A felszólított vállalkozók tartoznak 2'5% bánatpénzt deponálni, a mely a vállalkozó által a szerződés megkötése alkalmával 5%-nyi biztosítási összegre egészítendő ki; ezen biztosíték a jótállási idő után fizettetik vissza. c) Az ajánlatok beadására, felbontására, a részlet-