Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. május 16.

56 1911 május 10-án. — 11. 18. Az egyházkerületi közgyűlés a javaslatot egész terjedelmében elfogadja és határozati erőre emeli a főgondnok űr azon indítványá­val együtt, hogy az Államsegély pénztárból a theologia építésére évenként kiadandó 20.000 korona járuléknak az a többlete, mely a Ma­gyar Földhitelintézettől felveendő oO éves kölcsön évi törlesztésére szükségelt összeg kiadása után felmarad, a dohánygyári telek megvételére tőkésíttessék s e czélra lesz for­dítandó a budapesti egyház által megtérítendő 42,800 korona is. 36. Dr. Darányi Gyula egyházkerületi tanácsbíró. mint a Baár-Madas felső leányiskola igazgató-taná­csának elnöke, beterjeszti és megindokolja következő indítványát: «Hatalmazza fel az egyházkerület közgyűlése a kerület elnökségét arra. hogy a budapesti ref. egyház­község elnökségével egvetértőleg a két elnökség által kijelölendő egyházkerületi tanács-birákból. illetve pres­byterekkel egy küldöttséggé alakulva, járuljon a nagy­méltóságú m. kir. kultuszminiszter úr elé azon kére­lemmel, hogy Ö excellentiája kegyeskedjék a Baár­Madas ref. felsőbb leányiskola és nevelő intézet állandó elhelyezésére szükséges intézeti székház czéljaira egy megfelelő összegű építkezési segélyt, illetve építkezési adományt folyósítani.» Ezen indítványt l'enedek Sán­dor tanács-biró úr kéri azzal kiegészíteni, hogy ugyanaz a küldöttség keresse meg a székesfőváros polgármeste­rét is, a leány nevelő-intézet részére adandó segély iránt. A közgyűlés az indítványt magáévá teszi. Elnökségét felkéri és megbízza azzal, hogy a budapesti református egyházzal mint társ­fenntartóval egyetértőleg küldöttséget szervez­zen és a Baár-Madas leányiskola mint fon-

Next

/
Thumbnails
Contents