Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. október 21.
1911 október 23-án. — e. b. ü. 10. 359 az I. t.-cz. 33. §-ából, hol a választási eljárásra nézve kifejezett intézkedés már történt. Mely okból az Ítélet rendelkező része értelmében kellett határozni. Dr. Baksay Sándor Benkő István Gr. Degenfeld Lajos egyházi elnök. jegyzőkönyvvezető. világi elnök. 15. Tárgyaltatott Csikesz Sándor szaporczai ref. tanítónak a szaporczai ref. egyház ellen 774 korona 58 fillér elmaradt tanítói fizetése kiszolgáltatása iránt indított keresete tárgyában a felsőbaranyai ref. egyházmegye közigazgatási bírósága által 1911. év augusztus hó 30-án 13. jkvi szám alatt hozott Ítélet ellen beadott felebbezése. ítélet: Az egyházmegye bíróságának Ítélete helybenhagyatik. Indokok: Az egyházkerület közigazgatási bírósága a nevezett egyház ellen indított keresetet merőben alaptalannak találta. Ugyanis a felperes által sem kifogásolt helyes tényállás szerint, a panaszos tanítónak a korábbi díjlevélben biztosított javadalmazása nem tett ki annyit, a mennyi a törvény érteimében megkívántatik. Ez volt indító oka annak, hogy a fizetés kiegészítése czéljából az államsegély igénybevételének alapjául szolgáló törvényszerű becslési eljárás vétetett folyamatba és pedig a tanító közreműködése és beleegyezése mellett, a melynek adatai alapján jött létre a termények és szolgáltatmányoknak készpénzzel való megváltását tárgyazó egyezség közötte és az egyház között. Ez a tanítóra nézve határozottan előnyös és több