Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

1011 október 23-án. — b. ü. 12. 355 3. A fellebbezés azon kívánságával szemben, hogy a vallástanító az állandó helyettesítésnek a jövőre nézve kötelező volta alól mentessék fel, jóvá kellett hagyni az elsó bíróság Ítéletét, mert mint ez az első biróság ítéletében is kifejezést nyert az, hogy a választott vallás­tanár tartozik betegsége vagy akadályoztatása esetében a lelkészt helyettesíteni és helyette a lelkészi teendőket ellátni és továbbá az a körülmény, hogy ezt nem eset­ről-esetre, hanem állandóan kell teljesítenie, csupán azt a következtetést vonja maga után, hogy ezért a műkö­désért megfelelő díjazásban való részesülését kíván­hatja. A fentebbi Ítélet nyilt ülésben kihirdettetvén, ezzel a birói ülés az elnök által bezáratott. K. m. f. Darányi lgnácz Takács József Ádám Kálmán világi elnök. jegyzőkönyvvezető. lelkész elnök. 12. Tárgyaltatott Nagy Bálint kossúthfalvai pres­byter elleni fegyelmi ügyben, az alsó-baranya-bács­szlavóniai ref. egyházmegye fegyelmi bírósága által 1911. évi augusztus hó 17-én hozott Ítélete ellen, a közvádló egyházmegyei ügyésznek a panaszlott javára bejelentett felebbezése. ítélet : Az egyházkerületi fegyelmi biróság az elsőfokú ítéletet a büntetés mérvére nézve megváltoztatja és Nagy Bálint panaszlottat az egyh. törv. V. t.-cz 35. §. a) pontja alapján rosszalásra itéli. Egyéb részeiben azonban az Ítéletet helybenhagyja. 23*

Next

/
Thumbnails
Contents