Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. október 21.
350 1911 október 23-án. — e. b. ü. 9. szegte-e nevezett tanítói kötelességét (VI. t.-cz. 23.§. — V. t.-cz. 34. §. A) 1.) nevezettnek hivatalos ténykedését a maga egészében kell megbírálni és minthogy panszlott nyilatkozatához becsatolt 25 egyén által kiállított bizonyítványok azt tanúsítják, hogy a gyermekekkel jól bánik, ezeket jól, sőt elődeinél jobban tanítja s minthogy az 1910 szeptember 7-én felvett egyházmegyei jegyzőkönyvben idézett iskola látogatói jelentés szerint az iskola nemcsak jónak találtatott, de egyes tárgyakban nagy haladás állapíttatott meg. minthogy továbbá a tanuk mindössze négy ízbeni mulasztást bizonyítanak s minthogy ezekre nézve elfogadható vádlottnak az a védekezése, hogy akkor sem könnyelműségből, de szükségből távozott és pedig bejelentés nélkül, székkelyéről és bocsátotta el az iskolásokat, ez a mulasztása fegyelmi büntetés alá nem vonható. Az Orján István házában lefolyt szüreti mulatságon történt esetnél valamennyi tanú azt bizonyítja, hogy nem panaszlott. hanem Jung Mihály volt a botrány okozója. A később Jung Mihály lakásán történtekre nézve Gyenizse Antal bizonyítja ugyan, hogy az ablakon -keresztül látta és hallotta, hogy Szendrei, a ki be volt rúgva, lármát csinált, egymást szidták, sőt Jungné becsmérlőleg nyilatkozott a házánál történt botrány miatt, nem úgy azonban a szobában volt Meri Antal, sőt maga Jung Mihály a dolgot egész másképpen adják elő, sőt azt bizonyítják, hogy a gorombaságot itt is Jung kezdette, később pedig Szendrei kezét fogva, kibékülve távozott és mivel ez a viszálkodás zárt helyiségben folyt le és a szomszédok szerint botrányt nem is okozott, vádlott e ténykedése alapján az V. t.-cz. 34. §. A) 3. pontjában említett fegyelmi vétséget nem lehet megállapítani. Az Ítéletet végrehajtóság szemponljából kellett a fentebbi módon helyesbíteni, megjegyezvén, a különben helyesen történt marasztalásnál az egyetemleges-