Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

346 1911. október 23-án. — e. b. ii. ti. itélt: Az egyházkerületi biróság a felebbezett ítéletet helyben hagyja indokainál fogya. mégis az ítélet indokainak a tényállás megállapítására vonatkozó részét aképen helyesbítvén, hogy a kihallgatott tanuk vallomása szerint panaszlott 1911. évi április 2-án özv. Yáradi Jánosné korcsmájában boros állapotban megjelenvén, miután ismételt zörgetésére senki sem jött őt kiszolgálni, egy üveget a szoba ajtajához vá­gott, ennek az ajtónak egy üvegfiókját bezúzta, a zajra előjött Yáradi Jánosnét mellbelökte, Istenkáromló szavakkal illette, azután pedig a kihallgatott tanuk vallomása szerint az elő­sietett löbbi vendégeket is káromolta, buta parasztoknak nevezte, majd ezeknek egyikét Lévai Istvánt pofonütötte, mire viszont ez úgy ütötte arczul panaszlottat. hogy az ajtón ki­bukott. A tényállásnak ekképen megállapításával nyilvánvaló, hogy panaszlott tanítónak az előbb említett alkalommali magaviselete oly nagy fokban botrányos, hogy ezzel az egyházi tekin­telvt és a viselt egyházi hivatal méltóságát egyaránt lealacsonyította A felsőbíróság ítéleté­ben idézett törvény §-ba ütköző fegyelmi vét­ség tehát megállapítandó. Az ítéletben felemlített súlyosító körülmé­nyen felül, ilyennek tekintette a felebbviteli biróság azt. hogy az eset korcsmában történt, valamint a botrány fokát.» A fenti ítélet nyilt ülésben kihirdettetvén, elnök az ülést bezárja. Darányi Ignácz Takács József Ádám Kálmán világi elnök. jegyzőkönyvvezető. lelkész elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents