Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

332 i91i junim 22-én. — e. b. ii. 2. ezen egyezség életbelépte után a seregélyesi lelkészi állás betölltése iránt haladéktalanul intézkedjék. Ezen egyezség az érdekelt felek képviselői által kifejezetten is elfogadtatván és ennek folytán az ügyész által a vád elejtetvén, a bíróság az Ítélethozatalt mel­lőzi, ezen egyezséget megerősíti, azt jogerős Ítélet ere­jére emeli és annak végrehajtására mindkét peres felet, úgy az egyházközséget, mint a lelkészt, kötelezi. Ezzel az ülés bezáratott. Kmf. Baksay Sándor lelkészelnök. Takács József jegyzőkönyvvezető. o. Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten 1911. evi junius no zz-en a dunamelléki református egyházkerület rendkívülileg összehívott teljes bíróságának, mint közigazgatási bíró­ságnak Koncz Imre seregélyesi lelkész és vértesaljai volt esperesnek panasza alapján a seregélyesi refor­mátus egyházközség ellen indított közigazgatási ügy­ben az első bírósági Ítélet ellen a panaszlolt egyház­község által beadott fellebbezés tárgyalásakor. Jelen voltak: A bíróság részéről: Dr. Baksay Sán­dor püspök és Szilassy Aladár egyházmegyei gond­nok, elnökség, az előbbi úgy is mint tárgyalást vezető elnök. Báthory Dániel, Fábián Mihály, Kálmán Gyula. Somogyi Kálmán. Szilády Aron. Mády Lajos, Dr. Bal­lagi Aladár, dr. Darányi Gyula. dr. Kálosi József és Puky Gyula szavazó-bírák; az utóbbi egyszersmind előadó bíró. Takács József egyházkerületi aljegyző, jegyző­könyvvezető. Darányi Ignácz világi elnök. i '

Next

/
Thumbnails
Contents