Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

320 1911 október 25-én. — 232. 233. rozatot, hogy az esperes intézkedését jóváhagyja, az ügyet pedig — amennyiben a Sasi Béni helyére az esperesi tilalom daczára is új presbytert választottak, átteszi a közigazgatási bírósághoz annak megállapítása végett, hogy az V. t.-cz. 33. §-ának első pontjába ütköző cselekmény nem követtetett-e el. Bálint Károly lelkész és Boros Lajos gondnok ezen határozat ellen felebbeztek az egyházkerülethez, kérve az esperesi in­tézkedés hatályon kívül helyezését. Sasi Béni lemon­dásának kimondását, vagy ha ez nem lehetne, utasí­tani kérik az egyházmegyét érdemleges határozat ho­zatalára, mert ez nem bírósági ügy. Az egyházkerületi közgyűlés a Bálint Károly lelkész és Boros Lajos felebbezésé­nek elutasításával a kecskeméti egyházmegye 62/1911. szám alatt hozott határozatát jóvá­hagyja, mert a vizsgálati jegyzőkönyv két­ségtelenné teszi, hogy Sasi Béni presbyteri állásáról nem mondott le. A felebbezést pedig leteszi az egyházmegyei bírósághoz, annak el­bírálása végett, hogy az V. t.-cz. 34. 5-ik pontjában említett fegyelmi vétség nem kö­vettetett-e el. 240. A világi elnöki széket dr. Darányi Ignácz főgondnok foglalja el. 241. A pesti egyházmegye közgyűlése az egyház­kerület útján felkéri a nagyméltóságú m. kir. Igazság­ügyi Miniszter urat, hogy az aszódi javítóintézetben levő ref. vallású tanulók hitoktatásával nem személy szerint egyik vagy másik lelkészt, hanem a mindenkori hévízgyörki lelkészt kegyeskedjék megbízni. Az egyházkerületi közgyűlés, tekintettel azon körülményre, hogy Aszód a hévízgyörki ref. egyház szórványai közé osztatott, az egy­házmegye kérelmét megokoltnak tartja s el-

Next

/
Thumbnails
Contents