Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. október 21.
200 1011 október 24-én. — 200. Kivonat a magyarországi református egyház egyetemes konventjének Budapesten, 1911. évi április hó 26. napján s folytatva tartott ülésének jegyzőkönyvéből: 201. szám. Tárgyaltattak a 73 1910. sz. konventi határozat alapján bemutatott egyházkerületi határozatok a református énekvezérek egyesületének emlékirata ügyében. Az egyházkerüleiek beterjesztett véleményei alapján az egyetemes konvent — az egyetemes tanügyi bizottság javaslatára — következőleg határoz: 1. Megnyugvással látja az előterjesztésekből, hogy az új egyesület egyházi énekügyünk fejlesztésén komolyan és buzgón munkálkodni törekszik: a nélkül, hogy ezzel az iskolai, különösen a képzőintézeti ének- és zenetanításról nyilvánított lesújtó nyilatkozatának jogosultságát és igazságát elismerné. Egyébként az egyesület munkálkodását élénk figyelemmel kiséri. annak eredményét érdeklődéssel várja s egyházi éneklésünk színvonalának emelésére irányuló törekvésében készséggel támogatja. 2. Azt a kívánságot, hogy az énekvezérek az új egyesületbe belépésre köteleztessenek, teljesíthetőnek nem tartja, mivel az ilyen széles körre, nevezetesen az egész országra kiterjedő egyesületeknél a kötelezésnek nincs meg az a jogosultsága mint a szűkebb körre szorítkozó, pl. egy vármegye határain belül mozgó egyesületnél meg van; az érdektelen elemek bekényszerítése különben is sokkal inkább nehezítené az egyesület tevékenységét, mintsem hogy fokozná. A kántortanítók pedig, a kik a megyei tanító egyesületeknek rendszerint tagjai, még kevésbbé kényszeríthetők az őket csak részben érdeklő egyesületbe. De a kötelezéstől eltekintve készséggel ajánlja mindnyájoknak, hogy továbbképzésük szempontjából az új egyesület zászlója alatt minél nagyobb számban csoportosuljanak. 3. Az énekvezérképzö tanfolyam felállítására nézve, a felvetett eszmének érdekessége és fontossága mellett sem nyilatkozhatik pártolólag; nemcsak azért, mert a kántorképzés a tanítóképezdék feladata és a tanulók nagyobb mérvű mellőzhetetlen segélyezése folytán jelentékenyebb költséget kíván, hanem főleg azért, mert ez olyan kaszt-