Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

1911. október. 24-én. — 183. 251 legközelebb fekvő anyaegyház Kiskunhalas, melyhez csatolva van, 23'97 kilométerre, Solt­vadkert 245 és Kiskunfélegyháza 25"77 kilo­méterre, tehát a legközelebbi egyházközségek is olyan távolságra vannak, a mennyiről a leányegyházat adminisztrálni szinte lehetetlen­ség, mit mutat az is, hogy a kiskunhalasi anyaegyházközség nemcsak szívesen lemond róla, de örömmel támogatja önállósítási törek­vésében, tekintettel arra, hogy a csatolt díj­levél szerint lelkésze részére a lakáson és stóla­díjon kívül több mint 800 korona javadalmat biztosít, tekintettel végül arra, hogy ezen leányegyház önálló anyaegyházzá szervezését a kecskeméti egyházmegye f. évi 40. számú határozatában sürgetően szükségesnek mon­dotta ki: Az egyházkerületi közgyűlés 1909. évi 197. sz. határozatában kifejezett nézeté­hez híven, a szanki leányegyháznak anyásítá­sát szükségesnek és indokoltnak mondja ki és az 1898. évi XIV. t.-cz. 2. §-ának rendel­kezéséhez képest felkéri a vallás- és közokta­tásügyi miniszter urat, hogy az új lelkészi állás szervezésének szükséges és indokolt voltát elismerve, az arra megválasztandó lelkész ré­szére a javadalom állami kiegészítését meg­adni és az ahhoz szükséges összeget kiutal­ványozni kegyeskedjék. 183. A fenti anyásítási üggyel kapcsolatban elő­terjesztetett a szanki leányegyházközség f. évi augusztus 20-án tartott egyházközségi közgyűlésében megállapított lelkészi díjlevél, mely a lelkész részére készpénzben, földhaszonban és terményben (ezeknek is pénzértékét számítva) 844 kor. javadalmat biztosít. Az egyházkerületi közgyűlés a szabály-

Next

/
Thumbnails
Contents