Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

. 1911 október 24-én. — 191 közgyűléshez benyújtott azon kérelmét, hogy sürgesse meg az egyházkerületi közgyűlés a felügyelete alatt álló és hatáskörébe tartozó fő- és középiskolák, valamint tanító­képzőintézetek és felsőbb leányiskolák fenntartótestületeit, hogy a tanárok lakáspénzére vonatkozó egyházi törvény­szakaszok (E. T. VI. t.-cz. 85. §. II. kikezdés) rendelkezé­seinek haladéktalanul tegyenek eleget és e tekintetben akként intézkedjenek, hogy a nyugalomba vonuló tanárok a nyugdíjba vonuláskor szolgálati idejüknek megfelelő teljes törzsfizetésüket és korpótlékaikat megkaphassák és e czél­ból lakáspénzüket úgy állapítsák meg, hogy az tényleges fizetésüknek (a melybe bele kell érteni az államtól nyert személyi pótlékokat is) negyedrészét képezze, hogy így a nyugalomba vonuló tanárok nyugdíjaztatásuk alkalmával hátrányt ne szenvedjenek s az elhalt tanárok özvegyeinek nyugdíjai megcsonkításnak kitéve ne legyenek. Szakosztályunk javasolja, hogy a kecskeméti és gyönki fenntartótestületek intézkedései (melyek az E. T. a tanári lakáspénzeket megállapító rendelkezését megközelítőleg tel­jesítik) vétessenek ezúttal tudomásul, de egyszersmind hivassék fel a fenntartótestületek figyelme arra, valamint általában a többi fenntartótestület figyelme is arra, hogy csak akkor fogják az E. T. idevágó rendelkezését teljesen végrehajtani, ha tanáraik lakáspénzét minden egyes tanár törzsfizetésének (a melybe bele kell érteni az államtól nyert személyi pótlékokat is) negyedrészében állapítják meg. Javasoljuk továbbá, hogy a nagykőrösi fenntartó­testület utasíttassék, hogy a tanári lakáspénzek javítását kezdje meg a rendelkezésére álló 2000 K újabb államsegély felhasználásával, már 1911 január 1-től visszamenőleg és e tekintetben tett intézkedéseiről püspök úrnak azonnal tegyen jelentést. Az államsegély emelkedésével ezután ren­delkezésére álló pénztári fölösleget a jövőben is mindaddig a tanári lakáspénzek javítására fordítsa, míg e tekintetben az Egyházi Törvények által megkivánt állapothoz el nem jut. 2. A helyettes tanári állások rendessé átszervezését illetőleg a budapesti fenntartótestület jelenti, hogy a kor­mány által elvben már elfogadott, de még alá nem írt pót­szerződésének értelmében az összes helyettes tanári állások megszűnnek s addig is két helyettes tanári állásnak rendes

Next

/
Thumbnails
Contents