Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. május 16.

1911 május 11-én. — 13. 113 kek ref. gyülekezettel bíró községekben helyeztesse­nek el. Nyilván tartandó. 73. Az egyetemes konvent Budapesten 1911 ápr. hó 26 s folytatólag tartott ülésének jkönyvi 200. sz. a. az egyetemes tanügyi bizottság 1911 ápril 18—19-én tartott üléséből kelt azon jelentésére: hogy az egyete­mes konvent 66/1910. sz a. hozott határozatának, mely­lyel az iskoláztatás körül felmerült, főleg a népisko­láinkra való belkörü felügyelet lazaságából keletkezett, de folyton növekvő és iskoláink színvonalának hanyat­lását okozó bajok és fogyatkozások megszüntetése végett felhívta az összes egyházkerületeket, hogy az iskolai felügyeletre vonatkozó szabályzataikat és rend­tartásukat 1910 október elsejéig az egyetemes tanügyi elnökéhez küldjék be. a dunamelléki kerület annyiban tett eleget, hogy 1897 elfogadott népiskolák szervezetét, igazgatását, rendtartását és fegyelmezését tárgyazó törvé­nyek és szabályok» czímű munkálatát a kerületi bizott­ság által beiktatott módosításaival beküldte; a tiszán­inneni és tiszántúli kerület szintén régi szervezését, illetőleg szabályrendeletét küldte be, mind a kettő meg­jegyezvén, hogy e nemű munkálatát most keszítteti újra; a dunántúli és erdélyi egyházkerületből ebben az ügyben semmifele felterjesztés nem érkezett: «Egyetemes konventünk ismételve felhívja az ösz­szes egyházkerületeket, hogy az iskolai felügyeletre vo­natkozó szabályzataikat és rendtartásukat 1911 október elsejéig az egyetemes tanügyi bizottság elnökéhez küld­jék be. Az egyetemes tanügyi bizottságot arra hívja fel, hogy ezen munkálatok alapján a népiskolai fel­ügyelet általános szervezésére vonatkozó javaslatot ké­szítsen és ezt az 1912. év tavaszán tartandó egyetemes konventi ülés elé terjeszsze. Minthogy egyházkerületünk mint jelezve is van, maga részéről beküldötte a tárgyú fel­A Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 8

Next

/
Thumbnails
Contents