Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

"96 1910 október 25-én. — 91. 98. alkotmányos törvények korlátai között és ebből kifolyólagkélte Ö Felséget, hogy azokat a breveket, melyeket placetuniával helyesel, az ország rendjei elé terjeszteni méltóztassék. Ma pedig, midőn az 1848. évi. III. t.-czikk értelmében Ö Felsége a végrehajtó hatalom alkatelemét képező minden jogát és így az egyházakra vonatkozó jogait is a minisztérium útján gyakorolhatja s elhatározásának érvényéhez nélkülözhetetlen kellék a miniszteri ellenjegyzés^ csakis az lehet az egyedül jogosult, mert egyedül alkotmányos felfogás, hogy a kir. tetszvényjog gyakorlásáért vagy gyakorlásának elmaradásáért a kormány felelős a nemzetnek. Ez az alkotmányos felfogás nyilatkozott meg Ö Felségének 1870. évi aug. hó 9-én kelt legfelső elhatározásában, melyben kijelentette, hogy a királyi tetszvényjoggal a felelős kormány útján fog élni, erre vezethető vissza az a körülmény, hogy a csalhatatlansági dogma kihirdetése miatt 1871-ben a székesfehérvári és 1873-ban a rozsnyói püspökökkel szemben alkalmazott megtorlás az országgyűlésen interpellácziók alakjában vita tárgyává tétetett, hogy ezek felett az országgyűlés határozott, sőt utóbbi esetben a megtorlást enyhének találván, a miniszteri választ nem vette tudomásul s tárgyalásra tűzte ki. A jogállapot tehát az, hogy a királyi tetszvényjog élő jog és hogy nem tartozik a rezervált királyi jogok közé és így semmi törvényes akadálya nincs annak, hogy Ő Felsége és a kir. kormány a jus placesit gyakorolja és ennek erejével a «Ne temere», az «Edité Saepe Dei» és más hasonló pápai bullák kihirdetését megakadályozza, illetve a törvényellenes kihirdetést megtorolja. A mi a megtorlást illeti, t. közgyűlés, ez sajnos, intézményesen szervezve nincs és ennek a körülménynek bizonyára része van abban, hogy a kir. tetszvényjog holt pontra jutott. Azoknak a régi törvényeknek alkalmazhatása, melyeket 1843-ban az alsó táblán és 1873-ban a képviselőházban szóba hoztak, már akkor is kétséges volt, ma pedig, midőn az 1878. évi V. t.-czikk 2. §-a meghatározza, hogy bűntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánít, kizártnak tekintendő. Ebből azonban okszerűen nem az következik, hogy