Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.
1910. október 22.
1910 október 25-én. — 95. 96. 9t összegnek 9 4/io%-a illeti meg és egyben bejelenti, hogy Lipcsey Árpád úr eddig teljesílett munkájáért, valamint az azután végzendőért, ú. m. a részlettervek elkészítéseért, a munkakiadásért, művezetésért, a felügyeletért és a végleszámolásért az egyházra való tekintettel a f'ennt jelzett perczentezés szerint járó összegnek felét, v. i. 250 ezer korona költségvetési összeg után 11,250 koronát igényel. Elnöklő főgondnok úr ezzel kapcsolatban jelenti, hogy a műszaki tanácsos úrnak eddigi munkálatai fejében az elnökség utalványozására 4 ezer korona fizettetett. A bizottság Kovács Sebestyén Aladár úrnak a fennt jelzett igény helyességét, sőt méltányosságát megállapító felvilágosítása után az igényelt 11,250 kor. munkadíjat már csak azért is méltányosnak és megadhatónak jelenti ki, mert Lipcsey Árpád úr úgy a a Holdutczai skót miszsziói épületnek tervezett megvétele alkalmával, mint a haszonbérbe vett dohánygyári épület beható megvizsgálása által az egyházkerületnek már előzőleg is becses szolgálatokat teljesített. A tervezővel fennti értelemben szerkesztendő szerződés megkötésével dr. Darányi Ignácz főgondnok, Szilassy Aladár, Kovács Sebestyén Aladár jóváhagyása mellett dr. Szabó Józsefet bízza meg. A 4000 kor. utalványozását a bizottság jóváhagyólag tudomásul veszi. Több tárgy nem lévén, az ülés véget ért. B. Pap István, Dr. Darányi Ignácz, theol. igazgató jegyző. elnök. A kerületi közgyűlés e jegyzőkönyvi alakban beterjesztett jelentéseket jóváhagyó tudomásul veszi és egyszersmind felhívja bizottságot, hogy a theol. tanári kar és választmány közbenjöttével, az egyszerűség és czélszerűség elveinek figyelembe vételével készítsen tervet és költségvetést az összes helyiségek belső berendezésére nézve és terjeszsze azt a legközelebbi kerületi közgyűlés elé. 96. Olvastatott Lévay Lajos egyházkerületi aljegyzőnek az egyházkerületi közgyűléshez beterjesztett