Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.
1910. október 22.
1910 október 25-én. — 95. 89 Jegyzőkönyv. Felvétetett a dunamelléki egyházkerületi közgyűlés által a budapesti ref. theológia elhelyezésére kiküldött bizottság 1910 október 22-én tartott üléséből. Jelen vannak : Dr. Darányi Ignácz elnök, Mády Lajos, Petri Elek, Puky Gyula, Kovács Sebestyén Aladár, Szőts Farkas, dr. Nagy Dezső, dr. Szabó József, B. Pap István biz. tagok, utóbbi úgyis mint jegyzőkönyvvezető és Lipcsey Árpád műszaki tanácsos. 1. Dr. Darányi Ignácz elnöklő főgondnok jelenti, hogy Kovács Sebestyén Aladár műegyetemi tanár úr, biz. tag, vele írásban közölte, hogy ajánlatához képest úgy a terveket, mint a költségvetést átvizsgálta és ezeket keresztülvihetőknek. illetve a költségvetést a tárgyalás alapjául elfogadhatónak és az egységi árak tekintetében reálisnak és a viszonyoknak megfelelőnek találta. A midőn a bizottság ezt örömmel veszi tudomásul, egyszersmind kéri a ker. közgyűlést, hogy Kovács Sebestyén Aladár úrnak, valamint a neki segédkezüknek ezen önzetlenül teljesített fáradságos munkálataiért köszönetet szavazzon. 2. Lipcsey Árpád műszaki tanácsos jelenti, hogy a kiviteli tervek a mult ülés által megjelölt módosítások szerint fognak elkészíttetni és bemutatja egyúttal az alacsony nyomású gőzfűtés bevezetésére vonatkozó részletes költségvetést, a mely 19,771 koronát tesz ki. A gőzfűtés bevezetésével elmarad a költségvetésbe már felvett kályhásmunka költsége 7145 kor. és a kőműves-munkán is mintegy 3 ezer korona takarítható meg. de megtakarítás eszközölhető még a gőzfűtéssel a fűtőanyagon, mint a szolgaszemélyzet járandóságain is. A bizottság e jelentést tudomásul veszi és a mult ülésben hozott határozatához képest a minden tekintben czélszerűbb gőzfűtés bevezetése mellett dönt. 3. Hamar István a Ráday-könyvtár őre jelenti, hogy az ulasításhoz képest a Ráday-könyvtár elhelyezésére vonatkozó tervet, úgy a Ráday-könyvtár bizottság, mint a múzeumok és könyvtárak országos felügyelősége részéről